101 éve született Romhányi József

Romhányi József egy rendkívüli tehetség volt, akinek különleges hatalma volt a szavak felett. Ahhoz képest, hogy a Romhányi-rímeket a rajzfilmsorozatain felnőtt korosztály fejből idézi, a bravúros sorok alkotójáról, az 1921. március 8-án született Romhányi József életéről alig tudunk valamit.

Romhányi József zsidó származású apától és katolikus anyától született. Eredetileg muzsikusnak készült, tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában folytatta. Noha a legnagyobb népszerűségre és elismertségre az animációs filmekhez írt verses szövegeivel tett szert, több operának is szövegírója volt.

„Itt van ez a fiú, bravúrosan versel, nagyszerűen ért a muzsikához és a magyar prozódiához.” Dalos László – Film Színház Muzsika 1983. május 21-i számában megjelent – visszaemlékezése szerint ezekkel a szavakkal vezették be Romhányit a Magyar Rádióba, amelynek 1951-ben lett a dramaturgja.

1962-től pedig – egy rövid televíziós kitérő után – haláláig a Zenei Főosztályon dolgozott.  Emellett nemcsak költő és nyelvvirtuóz, hanem kitűnő műfordító is volt. Az 1980-as évek elején bravúrosat alkotott T. S. Eliot Macskák című musicaljének magyar nyelvre való átültetésével.

Ahogy egyik alkalommal nyilatkozta 1947-ben, csupán a maga szórakoztatására „bolondos állatversikéket” kezdett firkálni, ennek azonban egész pályájára hatása lett. Mézga Aladár különös kalandjain és a Kérem a következőt, azaz „Dr. Bubó” történetein generációk nevelkedtek.

A Mézga család Nepp József rendezésében és Romhányi szövegeivel kelt életre a képernyőn a Pannonia Filmstúdió jóvoltából. A fantasztikus űr- és időutazásokkal teletűzdelt történetben rengeteg fizikával, kémiával kapcsolatos kifejezés és megállapítás hangzik el.

Ezek tudományos megalapozottsága nem volt a szerzők számára mérvadó, Aladár és Blöki a fantázia határtalan világában kalandoztak, amit nem kötöttek a valóság működési szabályai.

Ehelyett az alkotók – ahogyan azt egy 1973-as interjúban elmondták – a saját maguk által megálmodott rendszerükhöz alkalmazkodtak: „Ugyanis igen szigorúan betartottuk azokat a szabályrendszereket, amelyeket mi magunk állítottunk fel. Ha például kitaláltunk egy olyan bolygót, amelyik egy perc alatt kerüli meg a Napot, a történés folyamán az összes többi időpontot már e „szabály” alapján számítottuk ki.”

A játékosság mellett azonban üzenni is kívántak a filmmel: „A Mézga-sorozattal az volt a célunk, hogy felnagyítva mutassuk be azokat a torz jelenségeket, amelyek veszedelmet hozhatnak az emberiségre. A robbanás, a zaj, a túlzott kényelemszeretet, a gépek bűvölete – korunkban reálisan is létező ártalmak. Itt, a Földön éljünk okosan: erre szerettünk volna figyelmeztetni a filmbéli bolygókon ábrázolt világokkal. Mondanom sem kell, hogy egyikbe sem kívánkozunk el…”

A rajzfilmet a Romhányi-Nepp alkotópáros a megvalósuló csodák műfajának nevezte: „Rajzfilmen minden lehetséges. Megvan az a jótékony tulajdonsága, amely módot ad rá, hogy képi ötlettel olyan gondolatokat és történéseket fejezzünk ki, amelyek szavakkal csak hosszú dialógusokban írhatók le. Ebben a munkában a játék öröme a legvonzóbb.”

Romhányi a Flintstone család verses szövegmagyarításával ugyancsak maradandót alkotott. Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki – több mint negyven epizódjának bravúros szövegét köszönhetjük neki, álljon itt e beláthatatlan hosszúságú szövegből négy sor ízelítőül:

„– Frédi, ébresztő! Serkenj fel, te kába,
Irmával elmegyünk a kozmetikába.
Vigyáznál Enikőre?
– Apuci lesz a kicsi őre erre a kis időre.”

A Flintstone család története eredetileg prózában íródott, a verses változat tulajdonképpen magyar fejlesztés. Romhányi az Ország Világ 1968. márciusi számának adott interjúban a tőle megszokott szerénységgel nyilatkozott erről:

„Félreértés azonban ne essék: a Flintstone-szövegek átköltését magam sem szántam, s nem is tekintem irodalomnak. Szavak frappáns összecsengése csupán, nem vers, hanem csak szójátékos, itt-ott rímes próza. Játék, pihenés, kikapcsolódás – mind a szerzőnek, mind a nézőnek. S ennek az sem mond ellent, hogy egy-egy fordítás elkészítése iszonyúan sok munkával jár. […] Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy az elismerés elsősorban a kitűnő rajzfilmsorozat alkotóit illeti. A magyar szövegnél csupán azokat a lehetőségeket használtuk ki, amelyeket ezek az ötletgazdag filmek nyújtottak.”

Romhányi gyerekkönyveket is írt, 1966-ban jelent meg a Mese az egér farkincájáról, 1974-ben Mézga Aladár különleges kalandjai nyomtatott formában is napvilágot láttak, akárcsak öt évvel később Doktor Bubó történetei. Játékos állatverseit halála után Szamárfül címmel adták ki. Többek közt a következőket:

„Fejéhez vagdosott minden csúfot, rosszat
a finnyás antilop a rinocérosznak:
– Maga vaskos tuskó! Bamba, bárgyú, kába!
Tévedésből került Noé bárkájába!”

„Ebihalból nem lesz más,
csak béka, még ha
bálnává válni volna is szándéka.”

Nehéz lenne abbahagyni a sziporkázóbbnál sziporkázóbb verssorok válogatását. Ezzel szemben, a Romhányiról szóló cikkek életrajzi adatokban közel sem bővelkednek ennyire.  Életművéhez képest meglepően keveset tudunk róla, és nem lehet olyan kutatásra vagy feldolgozásra bukkanni, amely alapos összefoglalást nyújt életútjáról és munkásságáról.

Jobbára interjúiból és a pályatársak visszaemlékezéseiből lehet összerakosgatni, ki is volt Romhányi József, mit gondolt a szakmáról, a világról. Valószínűleg e mögött az is állhat, hogy a munka iráni szeretete sokkal inkább alázattal és szerénységgel párosult, mintsem saját maga előtérbe helyezésével.

„Sokszor megpróbáltam ellesni a „titkait”, megtanulni módszerét, felismerni fogásait, míg végül rájöttem, hogy lehetetlen. Zseniális asszociációs készsége volt; mintha más áramkörök működtek volna az agyában, mint nekünk, közönséges embereknek.” A sorok írójával, Nepp Józseffel másfél évtizedig dolgoztak együtt. Nepp társa halála után egyik cikkében Romhányira pótolhatatlan emberként emlékezett vissza, akinek a távozása óta már „másmilyen” rajzfilmek születtek.

Romhányi József 1983. május 7-én halt meg. Rigó Béla – a Magyar Hírlap 1991. szeptember 3-i számában – írt sorai némiképp érzékeltetik a rímkirály méltatlan elfeledettségét, ahogy a cikk szerzője írja: „Sokféle halhatatlanság létezik, az övé csendes és tapintatos.”

Forrás: mult-kor.hu