105 éve hunyt el Görgei Artúr

Görgei Artúr szerepe az 1848-49-es szabadságharcot lezáró vereségben az ezredfordulóig sok vitát gerjesztett. Sokáig árulónak tartották a világosi fegyverletétel miatt, de újabban kiderült, hogy ő volt korának egyik – ha nem a – legjobb magyar hadvezére. Pedig vegyésznek tanult, tehetsége, kutatásai és publikációi alapján szinte bizonyosan világhír vált volna rá a tudományos világban. Az ezen a napon 105 éve elhunyt Görgei azonban a hazáját szolgálta, és miközben tizenhárom tiszttársát halálra, őt I. Miklós cár közbenjárására „életre ítélték”.

Görgey Artúr elszegényedett nemesi családban született 1818. január 30-án. Iskoláit Késmárkon végezte, tanári pályára készült, ám édesapja nyomására a katonai pályára lépett. A korszakra jellemző módon a császári seregben kezdte meg pályafutását, 1842-ben már huszárfőhadnagy, ám a természettudományok iránti érdeklődése miatt három évvel később kilépett a szolgálatból.

Ezután a prágai egyetem hallgatójaként vegyészetet tanult, diplomáját pedig éppen az 1848. évi sorsfordító események előtt szerezte meg. Dolgozata, amelynek témája a kókuszdió olajának zsírsavai volt, két neves tudományos folyóiratban is megjelent, effajta munkásságával beleírta nevét a kémia történetébe. Ezen felbuzdulva megpályázta az átmenetileg megüresedett budapesti műegyetemi kémiai tanszékének professzori állását – ám nem ő kapta meg.

Miközben prágai professzora igyekezett katedrát keresni az ifjú Görgeynek, Pesten 1848. márciusában kitört a forradalom, ő pedig a rohanó események közepette úgy döntött, hogy a kutatások helyett a haza védelmére fordítja tudását.

A Batthyány-kormány felhívására Pestre sietett, és júniusban századosi rangban kezdte meg ismét katonai szolgálatát. Ekkor döntött úgy, hogy megválik a nemesi származására utaló -y végződéstől, így a nevét ezután következetesen Görgeiként használta.

Katonai bravúrok

Görgeinek kulcsszerepe volt az 1848. szeptember 29-én Pákozdnál kivívott győzelemben, ugyanis megakadályozta Jellasics horvát bán seregeinek egyesülését a Roth és Filippovics vezette erőkkel. Nemcsak elegáns és határozott fellépésével tűnt ki tiszttársai közül: 1848. szeptemberében ő fogatta el a Jellasicsnak kémkedő Zichy Ödönt, akit – egyetlen arisztokrataként 1848–49 során – hazaárulásért később fel is akasztottak. 1849 júniusára érte el pályafutása csúcspontját, ám a Kossuth által megígért újoncok híján újabb támadásai nem jártak sikerrel.

A fogyatkozó magyar sereg sorsát a Haynau és Paszkevics herceg erőinek együttes támadása pecsételte meg 1849 késő nyarán. Görgei a győri vereség után, a komáromi csatában súlyos fejsérülést szenvedett, miután azonban felépült, másodszor is végrehajtotta azt a bravúros manővert, amivel 1848–49 telén, és ismét túljárt a császáriak eszén.

Az „áldozat” ezúttal I. Miklós orosz cár hadserege volt, amely képtelennek bizonyult elcsípni Görgeit és seregét a Felvidéken. A végzetes temesvári vereség után elveszett az utolsó remény is a szabadságharc sikeres lezárására.

Kossuth kormányzó lemondott minden tisztségéről, és Görgeit ruházta fel teljhatalommal, aki tábornokaival egyetértésben augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert. A büszke Görgei azonban nem az osztrák vezérnek, Haynaunak, hanem Paszkevics orosz hercegnek adta meg magát, ez pedig meghatározta sorsát: „életre ítélték”.

I. Miklós cár ugyanis mindent elkövetett azért, hogy a kiváló tábornok ne jusson a bitóra, házi őrizetben maradt Klagenfurtban egészen az 1867-es kiegyezésig.

Nem volt felhőtlen a viszonya Kossuthtal

Határozott fellépésével és sikeres katonai manővereivel hamar kivívta Kossuth Lajos bizalmát, aki fontos szerepet szánt neki a további hadműveletekben is. De Kossuth már korábban hírét vette, hogy az akkor csupán 30 éves százados vegyészi tapasztalataira alapozva kidolgozta egy lőkupak- és gyutacsgyár tervét.

Kossuth és Görgei több fontos kérdésben nem értett egyet, például a Habsburg-ház trónfosztásában, de azért sem lehetett teljes az egyetértés közöttük, mert a kormányzó Kossuth – immár nem honvédelmi miniszteri minőségében – gyakran hadászati kérdésekbe is beavatkozott.

Levelezésükből azonban kiderül, hogy Görgei lojalitását és hazaszeretetét mindez nem befolyásolta.

A fegyverletétel után Kossuth által írott vidini levél a fentiek ismeretében nemtelen támadásnak tűnik. Az emigrációba kényszerült Kossuth a levélben kifejti, hogy a szabadságharc bukása „kizárólag Görgey árulásának” tudható be, akinek túlontúl merész hadi tettei miatt nem kerülhette el a bukást a szabadságharc. A levél hatása félelmetes volt: még évtizedek múltán is Görgei valóságos ördögként élt a magyarok képzeletében, miközben a Torinóban élő Kossuthot feltétel nélkül tisztelték.

Áruló vagy bűnbak?

Talán ez fájhatott leginkább Görgei Artúrnak, hogy még bajtársai, a ’48-as hősök is megosztónak tartották szerepét.

Anekdoták egész sora szól arról, hogyan nézett farkasszemet lincshangulatban lévő tömeggel, hogyan akarták megtámadni vasútállomáson, irodalmi felolvasóesten, és mennyi megaláztatásnak volt kitéve.

Görgei megpróbálta tisztázni szerepét a Gazdátlan levelek című művében – sikertelenül. Azért akadtak kétkedők, például a fiatal Móricz Zsigmond, aki interjút is készített Budapesten Görgeivel. Ennek eredményeként született meg Móricz első nyugatos cikke az idős tábornokról. De Illyés Gyula és Németh László történelmi drámáinak, a Fáklyaláng illetve Az áruló című színdaraboknak központi figurája is a tábornok volt.

1908-ban ünnepelt 90. születésnapjáról azért nem feledkezett meg a nemzet, és bár Ferenc József császár és király (érthető okokból) nem vett tudomást egykori ellensége jeles dátumáról, Wekerle Sándor miniszterelnök és a magyar emberek hatalmas virágcsokrokkal köszöntötték.

„Azelőtt kővel, most virággal akarnak agyonütni” – jegyezte meg az idős Görgei.

Görgei Artúr, aki túlélte az aradi tizenhármakat és Haynau megtorlásait, a kiegyezést és Kossuthot, még tanúja volt, amint hazánk újabb nagy háborúba sodródik, 1916. május 21-én, 98 éves korában halt meg Pesten. Ironikus módon épp azon a napon, amelyen a dicsőséges tavaszi hadjárat záróakkordjaként csapatai élén visszafoglalta Budát. Anélkül, hogy elismerték volna a valaha élt egyik legkiválóbb magyar hadvezérként.

Forrás: hirado.hu