198 éve született Gyulai Pál író, költő, kritikus

198 éve, 1826. január 25-én született Gyulai Pál író, költő, kritikus, a magyar kritikatörténet egyik meghatározó alakja.

Elszegényedett kolozsvári kisnemesi családban született. A kolozsvári református gimnáziumban tanult, majd apja halála után magánórákat tartott, hogy családját segíteni tudja.

1842-ben Hunyadi János c. epigrammájával mutatkozott be költőként.

1843-tól jogot, majd ’45–48 között teológiát hallgatott Kolozsváron.

1848-ban a kolozsvári ifjak forradalmi mozgalmának vezetője és népszerű költője lett.

1848 és 1853 között gróf Teleki Domokos titkáraként dolgozott, majd 1853-tól Pesten élt, és szerkesztőként munkálkodott.

1857-ben megjelent első regénye, az Egy régi udvarház utolsó gazdája.

Petőfi műveinek kiadása kapcsán ismerkedett meg özvegyének, Szendrey Júliának húgával, Máriával, akivel 1858-ban össze is házasodott.

1860-ban a Kisfaludy Társaság, majd 1867-ben az Akadémia tagja lett.

Tanárként, szerkesztőként és kritikusként dolgozott, közben Petőfi és Vörösmarty műveit is kiadta.

1876-tól egyetemi oktatóként tevékenykedett, számos irodalmi és tudományos posztot töltött be addig.

1879-ben a Kisfaludy Társaság elnökévé választotta.

Élete vége felé a Budapesti Szemle szerkesztőjeként dolgozott, és 1909-ben hunyt el.

Személyisége megosztó volt: néhányan konzervatív, mások nemes eszmék lovagjának tartották. Konzervativizmusa miatt azonban folyamatosan csökkent népszerűsége élete vége felé. Halála utána ismerték el jelentőségét, irodalomkritikái jelentős hatással voltak a magyar irodalom fejlődésére, és a Nyugat kritikusai is az ő írásain nevelkedtek.

Az MTI nyomán

(Nyitókép: Wikipedia)

Kárpátalja.ma