52 éve hunyt el Erich Maria Remarque
Az 52 éve, 1970.szeptember 25-én Svájcban elhunyt Erich Maria Remarque a 20. század legsikeresebb írói közé tartozott. A háború, amelyet átélt, soha nem hagyta nyugodni. Az apokaliptikus élmény számos művének gerincét adta, így az egyik leghíresebb regényének, a Nyugaton a helyzet változatlan címűnek is, amelyet később a hatalomra jutó nácik a tűzre vetettek.
Írópalántából katona
A római katolikus munkáscsaládba született Erich Maria Remarque 16 évesen ragadott először tollat, esszéket és verseket vetett papírra. Az írás és az irodalom gyönyörei azonban hamar tovatűntek, amikor a 18 éves fiatalembert besorozták katonának.
A kiképzése után, 1917 nyarán az ifjú az első világháború poklának egyik mélységes bugyrában, a nyugati hadszíntéren találta magát, ahol 1917. július 31-én súlyosan megsebesült a bal lábát, jobb kezét, és a nyakát felszaggató repeszdaraboktól.
A sebesülés Remarque számára igazi szerencse volt a szerencsétlenségben, mivel az incidenst követően egészen a háború végéig kórházban ápolták, így harci cselekményekben már nem kellett részt vennie. A véres kataklizmából azért látott és tapasztalt annyit, hogy később hiteles és plasztikus leírást tudott róla adni. Remarque sorstársaihoz hasonlóan soha nem tudott szabadulni a vérengzéstől és annak borzalmaitól, azokhoz tartozott, akik megmenekültek a golyóktól, de megnyomorodtak a háborútól.
Remarque megpróbált visszatalálni a hétköznapi életbe. Egy ideig általános iskolai tanárként dolgozott, majd üzletkötőként, könyvtárosként és újságíróként kereste a kenyerét. Első művét Álomzug címmel 1920-ban adták ki, majd ezt követte a két nő között őrlődő, világháborús veterán és ex-autóversenyző története, az Állomás a horizonton című regény, amelyet egy sportlapban, folytatásos formában adtak közre 1927-ben.
Igazi hírnévre az 1929-ben megjelenő Nyugaton a helyzet változatlan című háborúellenes regényével tett szert, amely mind a mai napig az író legismertebb művének tartanak számon.
Remarque tulajdonképpen már 1927-ben elkészült a regénnyel, de a kiadók eleinte nem láttak túl nagy fantáziát benne, úgy gondolták, hogy majd’ tíz évvel a háború lezárása után az emberek inkább felejteni akarnak, és nem igazán érinti meg majd őket egy történet az első nagy világégésről. Rosszul gondolkodtak: a regényt hatalmas érdeklődés övezte és kapott hideget és meleget is.
A Remarque által pátosz és emelkedettség nélkül bemutatott Nagy Háború, amelyben a résztvevő katonák részére a patkányok, az éhség, és a testi szükségletek kielégítése ugyanolyan fontos volt, mint a fegyveres helytállás, sokakban megrökönyödést keltett. A regényt leghevesebben Remarque honfitársai támadták, mondván, hogy az besározza a német háborús hősöket, és azok hősies helytállását, illetve eltúlozza a háború borzalmait.
Remarque valóban nem klasszikus hősöket teremtett. A lánglelkű, acélsisakos héroszok helyett, akik önzetlenül adják életüket a hazáért, az iskolapadból a frontra küldött, még félig gyermek frontkatonák sokszor prózai küzdelmét helyezte a középpontba. A kritikusok hada mellett a regénynek rengeteg rajongója akadt, és nem csak Németországban.
Dicséret és üldöztetés
A pacifisták ujjongtak: Remarque munkájában a militarizmus antitézisét látták. A történetre Hollywood is lecsapott. A regény 1930-ban készült filmadaptációja is közönségsiker lett, amely a rendezésért és a képért két Oscar-díjat is besöpört.
Hitler 1933-as hatalomra jutása után, a náci párt az írót nemzetellenesnek minősítette. Remarque könyveinek a terjesztését betiltották Németországban, és a könyvtárakból is eltávolították regényeit, amelyeket később nyilvánosan elégettek. Remarque-ről azt terjesztette a náci propaganda, hogy egyáltalán nem harcolt a háborúban, és azzal a váddal illették, hogy nem igazi német, mert a Remark családnevet a franciának ható Remarque-ra változtatta.
Erich Maria Remarque ugyanis Erich Paul Remark néven látta meg a napvilágot, de édesanyja halála után az 1920-as években anyja iránti tiszteletből a Paul-t Maria-ra, majd a Remark vezetéknevet a család francia származású felmenőinek nevére, Remarque-ra változtatta. Az író a támadásokra válaszul Svájcba költözött, majd közvetlenül a második világháború kitörése előtt az Egyesült Államokba emigrált.
Remarque a harmincas években sem szakadt el a háborútól, illetve a háborút követő viharos évtizedtől. Az 1931-ben publikált Győztesek és legyőzöttek című regénye az első világháború borzalmait megjárt katonák heroikus küzdelmét mutatta be. A harctér azonban ebben a történetben nem a lövészárok, hanem a civil élet, ahova gyötrelem beilleszkedni.
Az 1936-ban kiadott Három bajtárs egy háború utáni meg nem nevezett német városban játszódik, amelynek hangulata kísértetiesen hasonlít a késői húszas évek Berlinjére: infláció, gazdasági nehézségek, szélsőséges eszmék és aktivisták összecsapása az utcákon.
Remarque 1948-ban visszatért Európába, Svájcba. Regényeiben ekkor már a második világháború és a fasizmus áldozatainak sorsát mutatta be. Ő ugyan távol élt a náci Németországtól, de tágabb családját nem kerülte el a tragédia. Húgát, aki hangot adott annak a véleményének, hogy a háborút a németek elvesztették, 1943-ban letartóztatták. Elfriede-t a náci Népbíróság a harci morál aláásása vádjával halálra ítélte és lefejeztette.
Remarque az 1952-ben megjelent, egy koncentrációs táborban játszódó Szikrányi élet című regényét a húga emlékének ajánlotta. Az ötvenes években még több nagy sikerű műve jelent meg köztük a Szerelem és halál órája (1954), amely az 1929-es klasszikusához hasonlóan a pátosz nélküli háború (ez esetben már a második világháború) értelmetlenségét taglalja, amelyben az emberek és a katonák csak a sors által cibált, tehetetlen bábuk.
Erich Maria Remarque, akinek számos regényét megfilmesítették és könyveit rengeteg nyelvre lefordították, a 20 század legnépszerűbb írói között foglalt helyet. Utolsó regényét, az 1962-ben megjelent Éjszaka Lisszabonban címűt, 900 ezer példányban adták ki Németországban. A mű mind Nagy-Britanniában, mind az Egyesült Államokban bestseller lett.
Forrás: mult-kor.hu