Váci Mihály

99 éve született Váci Mihály

99 éve, 1924. december 25-én született Váci Mihály Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Vitál Mihály néven látta meg a napvilágot Nyíregyházán. Édesapja a MÁV-nál dolgozott pályamunkásként, majd rokkanttá válása után sorompóőr lett.

Váci Mihály Nyíregyházán tanítóképzőt végzett, és Tanyaborokon lett tanító. A német megszállás itt érte. A munkaszolgálatról megszökött, bujdosva jutott el Pozsonyból Nyíregyházára gyalog. A húszas éveinek első felét betegséggel töltötte, tüdőgyulladás gyötörte, emiatt állandóan kórházban volt. Miután felépült, Nyíregyházán dolgozott. 1949-től kollégiumot vezetett és megyei tanácsi előadó volt, majd Budapesten dolgozott az oktatásügyi minisztériumban, ezután a Tankönyvkiadóhoz került. Közel 6 évig szerkesztett irodalmi tankönyveket és foglalkozott népműveléssel.

Váci Mihály verseit 1954-ben Illyés Gyulának mutatta meg először, akinek segítségével 1955-ben az Új Hangban publikálhatta költeményeit.

Költői pályája hamar beindult, első verseskötete Ereszalja címmel 1955-ben debütált a Magvető gondozásában. Ugyancsak a Magvetőnél jelentek meg kötetei a továbbiakban: két évvel később jelent meg a Nincsen számodra hely kötete, majd 1959-ben a Bodza.

A Tankönyvkiadótól az Élet és Irodalomhoz került 1960-ban, majd egy évvel később az Új Íráshoz, amit 1964-től haláláig szerkesztett. Közben Szabolcs–Szatmár országgyűlési képviselőjévé választották.

1961-ben jelent meg a Mindenütt otthon kötete a Szépirodalmi kiadónál, 1962-ben Alekszandr Tvardovszkij: Egyre messzebb kötetét fordította le, amit az Európánál publikált. Szintén 1962-ben gyűjtötte össze tanulmányait, cikkeit, írásait A zsezse-madár címmel a Szépirodalmi kiadónál.

1964-ben a Magvetőnél hanglemezzel jelent meg a Szegények hatalma című kötete. Egy évvel később újabb verseskötetét adta ki Kelet felől címmel. 1966-ban a Kozmosz könyveknél versválogatása jelent meg Akác a forgószélben címmel. Életében utolsó verseskötete 1968-ban Eső a homokra címmel jelent meg.

Úgy irodalmi, mint közéleti munkássága miatt támadni kezdték a ’60-as években. Sokat járt külföldön íródelegációkkal.

Váci Mihály fiatalon, 45 évesen halt meg 1970. április 16-án agyvérzésben Vietnám fővárosában, ahová kormányküldöttséggel utazott ki.

A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Utolsó kötete – A sokaság fia – halálának évében jelent meg, felesége, Juhász Mária irodalomtörténész rendezte sajtó alá. 1971-ben válogatása jelent meg Százhúszat verő szív címmel, prózai írásainak gyűjteménye 1972-ben Toldi feltámadása címmel. Összegyűjtött műveit 1979-ben adták ki.

Kárpátalja.ma

Nyitóképen: Váci Mihály 1965-ben. Forrás: Fortepan / Hunyady József