Megkezdődött a 78. cannes-i fesztivál
Amélie Bonnin francia rendező első – zenés – nagyjátékfilmjének (Partir un jour – Egy nap elmegyünk) versenyen kívüli díszbemutatójával kezdetét vette kedd este a 78. cannes-i nemzetközi filmfesztivál.
A megnyitóünnepségen Robert de Niro Oscar-díjas amerikai filmszínészt tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal tüntették ki.
A 81 éves sztárnak – aki visszatérő vendége a fesztiválnak – Leonardo DiCaprio adta át az elismerést. A két amerikai színész alakította a főszerepeket Martin Scorsese Megfojtott virágok című filmjében, amelynek bemutatója 2023-ban a cannes-i fesztiválon volt.
Az a nagy megtiszteltetés ért, hogy itt lehetek (…), hogy tisztelegjek az előtt az ember előtt, aki egy egész színészgeneráció számára példakép, a bálványunk: Robert de Niro
– mondta méltatásában Leonardo DiCaprio.
„Robert de Niro munkássága nemcsak az általa eljátszott szerepekből áll, hanem abból is, ahogyan arra ösztönözte a színészeket, ne csak előadásként, hanem átalakulásként is tekintsenek a szakmánkra” – tette hozzá.
„Los Angelesben nőttem fel, és mint minden fiatal színész, természetesen követtük őt, figyeltük minden oldalról. Próbáltuk megérteni, hogyan tudott teljesen elmerülni a karaktereiben” – hangsúlyozta Leonardo DiCaprio.
„Példakép volt, nemcsak egy másik nagyszerű színész, hanem a nagybetűs színész” – fogalmazott.
Robert de Niro – akit perceken át állva tapsolt a fesztiválközönség – „a demokrácia védelmére” szólított fel köszönőbeszédében.
Az Egyesült Államokban „keményen harcolunk azért, hogy megvédjük a demokráciát, amelyet mindig is természetesnek tartottunk” – mondta a filmszínész.
A fesztivált hivatalosan Quentin Tarantino amerikai filmrendező nyitotta meg, akinek Ponyvaregény című filmje 1994-ben megkapta az Arany Pálmát.
Az amerikai sztárok előtt a nemzetközi zsűri elnöke, Juliette Binoche francia színésznő megemlékezett Fatima Hasszuna palesztin fotóriporterről. A riportert egy becsapodó rakéta ölte meg április közepén Gázában, néhány nappal azután, hogy a közreműködésével készült dokumentumfilmet meghívták a cannes-i fesztivál egyik párhuzamos programjába.
Fatimának ma este velünk kellett volna lennie. A művészet megmarad. Életünk, álmaink erőteljes tanúságtétele
– mondta a francia filmszínésznő köszöntőjében, amelyben megemlítette az
„október 7-i (izraeli) túszokat és minden túszt, foglyot, vízbe fulladtat, akik borzalmakon mennek keresztül és az elhagyatottság szörnyű érzésében halnak meg”
A fesztivál a nyitónapon az ukrán nép iránti tiszteletét is kifejezte azzal, hogy három Ukrajnával foglalkozó dokumentumfilmet tűzött műsorára.
A programban szerepelt egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről készült francia portréfilm. Ezen kívül pedig Bernard-Henri Lévy és Marc Roussel 2025 februárja és áprilisa között az ukrán fronton forgatott dokumentumfilmje és az Oscar-díjas ukrán dokumentumfilmes, Msztyiszlav Csernov 2000 Meters to Andriivka című alkotása is a programban van.
A hivatalos programban a verseny szerdán kezdődik. A csaknem háromezer benevezett filmből 22 versenyezhet az Arany Pálmáért, amelyet május 24-én adnak át a záróünnepségen.
A versenyfilmekből naponta kettőt láthat a fesztiválközönség. Elsőként szerdán az ukrán Szergej Loznyica Két ügyész című filmjét, amely az 1930-as évek Szovjetuniójában, a sztálini tisztogatások idején játszódik. Bemutatják Mascha Schilinski német rendezőnő Sound of falling című drámáját, amely négy nemzedékhez tartozó négy nőről szól.
A világ legnagyobb filmes találkozóját várhatóan idén is meghatározza a jelentős amerikai részvétel. A fesztivál egyik leginkább várt hivatalos eseménye Robert de Niro nyilvános mesterkurzusát követően a legújabb Mission: Impossible-film szerda esti világpremierje a főszereplő Tom Cruise részvételével.
A 62 éves hollywoodi sztár visszatérése Cannes-ba az akciósorozat nyolcadik és egyben záró részének főszerepében három évvel azután, hogy a Top Gun: Maverick című film világpremierjére helikopterrel érkezett a Croisette-re, a fesztivál egyik fénypontjának ígérkezik és számos meglepetést ígér. Az amerikai alkotást versenyen kívül mutatják be a hivatalos programban.
Forrás: MTI
(Nyitókép: Robert de Niro Oscar-díjas amerikai filmszínészt tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal tüntették ki. Fotú: AFP/ Valery Hache)
