Felhangolva: Interjú Seres Leilával
Az idei Virtuózok előválogatóján nyolc kárpátaljai fiatal vett részt a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány jóvoltából. A megmérettetés eredményeképpen ketten jutottak tovább a magyarországi elődöntőbe, míg három kárpátaljai tehetség különdíjat kapott. A most induló sorozatunkban külön-külön bemutatjuk a nyolc fiatal zenei tehetséget. A fiatalok mesélnek arról, hogy milyen helyet foglal el a zene és a hangszer az életükben, valamint a felejthetetlen budapesti utazás részleteiről is beszámolnak.
— Hallottál-e már korábban a Virtuózokról, nézted-e a tévében?
— Igen, nagyon sokszor hallottam erről a versenyről. Mamám is említette, mivel ő mindig nézi a Virtuózokat a tévében.
— Gondolkodtál-e azon, hogy majd te is benevezel?
— Már eléggé régen felfigyeltem erre a versenyre. Végül idén a tanárommal, Barna Szvetlánával megbeszéltük, hogy megpróbálom.
— Mennyire volt segítség számodra az, hogy nem egyedül, hanem csoportosan indultatok el Budapestre a Genius Alapítvány szervezésében?
— A Genius Alapítvány mindenben segített bennünket: a szállás, az étkezés, az utazás megszervezésében. És lelkileg is támogattak. Nagyon kedvesek voltak. Sokkal jobb csoportosan menni, szerintem, mivel társaságban vagyunk. Ez sok kitartást és erőt ad az embernek.
— Hány napig tartott az utazás, az ottlét?
— Öt napig voltunk: pénteken indultunk és kedden érkeztünk meg.
— Tehát a versenyen kívül más programotok is volt?
— Sokat gyakoroltunk. De közben mindennap volt program. Szombaton elmentünk egy budapesti zeneiskolába, majd részt vettünk egy szimfonikus koncerten, ahol nagyon szépen játszottak. Este sétáltunk, vásároltunk. Hétfőn mentünk az oklevélosztásra. Mindennap el voltunk foglalva.
— Hol zajlott a meghallgatás?
— Vasárnap volt a meghallgatás a Gödöllői kastélyban. Egész nap zajlott, csoportokra osztva, tehát egyesek délelőtt, mások délután kerültek sorra.
— A magas szintű zenei tehetségen kívül mi volt a feltétele a versenynek, gondolok itt korosztályra, nemzetiségre?
— Csak azok a gyerekek jelentkezhettek, akik beszélnek magyarul, tehát magyarok. A korhatár pedig, ha jól emlékszem 20 éves kor, az alsó pedig körülbelül 10 éves kor.
— Volt bármi előírás, hogy milyen öltözetben vegyetek részt a versenyen?
— Fekete-fehér vagy fekete elegáns öltözetbe kellett öltözni.
— Ki kísért el téged erre a fontos eseményre?
— Anyukám most nem tudott velem jönni, de Barna Szvetlána zongoratanárom elkísért.
— Melyikőtök izgult jobban?
— Szerintem mindketten nagyon izgultunk, de mégis úgy gondolom, hogy ő jobban átélte.
— Egyébként nagyobb volt benned az izgalom, mint bármilyen más versenyen?
— Meglepődtem én is, de nem. Ahhoz képest, hogy milyen nagy feladat volt, nem izgultam annyira, mert a zsűri is nagyon megnyugtatott a szavaival. Maga a színpad sem volt nagy. Ezenkívül nagyon szépen hangzott a zongora. Összes izgulásom elmúlt.
— Volt közönség?
— Csak a technikusok, a zsűri és a felkészítő tanárok,
— Hány darabbal kell készülni egy ilyen versenyre?
— Három darabbal kellett készülni. Végül egy darabot kellett előadnom.
— A másik kettő miért maradt el?
— Szombaton volt a mesterkurzus, amikor a tanár úr meghallgatta mind a három darabot: azt, amelyiket vasárnap játszottam, és azokat, amelyeket akkor játszottam volna, ha továbbjutottam volna.
— Melyik volt az a három darab?
— Az egyik Bachtól a Háromszólamú invenció, a másik Liszt Ferenctől a D – moll Etűd, és a harmadik, amit vasárnap adtam elő: egy ukrán kortárs zeneszerzőtől az Ukrán románc volt.
— Hányad éves vagy a zeneiskolában?
— Most nyolcadikba járok, vagyis végzős vagyok.
— Vannak-e terveid a zenével kapcsolatban a továbbiakban?
— Nagy terveim nincsenek, de nem hagyom abba a zongorázást. Nem tanulok tovább, de mindig fogok zongorázni.
— Mikor láthatunk titeket a tévében?
— Azt mondták, hogy április 25-én mutatnak majd a tévében. Azután pedig minden pénteken műsoron lesz majd.
Fehér Rita