Felhangolva: Ljudmila Palamarcsuk énekesnő

Szerző: | 2020. 09. 05. 15:09 | Felhangolva

Ljudmila Palamarcsuk

A Kijevi megyében született, Kijevben tanulta ki az énekesnő szakmát.  Gyönyörű hangja, bájossága, csinos számtalan siker felé vezető út nyílott előtte. Mégis a sors ide hozta Kárpátaljára, mégpedig Beregszászba. Itt él közöttünk, hangjával, munkájával mosolyt varázsolva egy-egy rendezvény arcára. Miért szeretet bele egy fővárosi  ukrán lány egy határmenti magyar településbe és hogyan tud érvényesülni ebben a környezetben? Az interjúból megtudják.

Ljudmila Palamarcsuk

– A Kijevi megyéből származik? Ott mikor hallott először Kárpátaljáról?

– Korábban többször hallottam erről a vidékről és el sem tudtam képzelni, hogy valamikor itt élek majd.

– Milyennek képzelte?

–  Úgy képzeltem el, ahogyan a könyvekben leírják: sokszínű, gyors patakokkal, hegyekkel, jellegzetes táncokkal, dalokkal. Amikor idejöttem, akkor láttam, hogy a sok nemzetiség együttélése még színesebbé, még izgalmasabbá teszi Kárpátalja kultúráját.

–  Hol végezte tanulmányait?

– A Kijevi Kulturális és Művészeti Nemzeti Egyetem hallgatója voltam előadóművész és jazzénekes szakon. Azelőtt viszont szereztem egy másik diplomát: biológia tanár és pszichológia szakon.

–  Melyik érdekelt jobban?

 –  Amikor pályát kellett választanom, a szüleim a zenei szakmát nem tartották komoly foglalkozásnak, ezért az első diplomámat a kedvükért szereztem meg.  De nem sajnálom, mert egy másik szakma sosem árt.

–  Hogyan vette rá a szüleit, hogy a művészeti egyetemre jelentkezhessen?

– Megértették, hogy a zene valóban fontos számomra. Már akkor támogattak mindenben, amit szerettem volna.

–  Miért választotta az énekes szakot?

– A zene az, amit igazán magaménak érzek.  A zene egész eddigi életemben elkísért, habár nincs családomban zenész: édesapám és édesanyám is orvos. Mégis elmondhatom, hogy egész életem kapcsolódik a színpadhoz.

–  Gyerekkorban ki vette észre először a tehetségét?

– Nővéremnek volt egy harmonika tanára. Amikor néha én is elmentem az órájára, megismert engem is, meghallgatott és beíratott a tanítványai közé. Mivel még egész kicsi voltam, ezért semmilyen hangszeren nem játszhattam, de énekelhettem! Őáltala szerettem meg a zenét! Ő fektette le a szakmaválasztásom alapjait.

–  Hogyan teltek az egyetemi évek?

– Az első és a második egyetem között nagy volt a különbség. A biológia, pszichológia a tudományról szólt. Aztán teljesen más környezetbe kerültem, hiszen az előadók és a diákok is mind művészek voltak. Szigorú tanáraim voltak, de hála nekik nagyon sokat tudtam fejlődni és tanulni.

–  A művészek sokszor egyre nagyobb színpadra vágynak. Esetleg külföldre.

– Nagyon sok külföldi fellépésünk volt: nemzetközi fesztiválokon, rendezvényeken, versenyeken vettünk részt, ahol tapasztalatot szereztünk, volt és van mire emlékeznünk. Arra is volt lehetőségünk, hogy külföldre menjünk dolgozni egy hosszabb időre, de nem vállaltam, nem vonzott. Úgy döntöttem, hogy itthon maradok. És nekem Beregszász lett a „külföld”.

–  Hogyan kezdődött az élete Beregszászban?

– Hat éve élek Beregszászban. Zenetanárként kezdtem az 5. számú középiskolában, majd állást kaptam a Beregszászi Járási Kulturális Osztályon, ahol öt éven keresztül dolgoztam. Egy csodálatos kollektíva tagja lehettem.

–  Mi volt a feladata?  

– A járási hivatalban az ének módszertanával foglalkoztam, ami azt jelenti, hogy segítettük a járás településeinek klubjait az énekeseik kiválasztásában, együttesek kialakításában, repertoárjuk összeállításában. Időnként külön foglalkozást tartottunk az énekesek számára, de emellett koncerteket is szerveztünk, többek közt a Beregfestet.

Később az osztály vezető szakemberévé választottak, ami már nagyon sok felelősséggel és még több irodai adminisztrációs munkával járt. Egyre inkább háttérbe szorult maga az éneklés vagy annak tanítása.  Ez nagyon hiányzott. A nagy felelősség is súly volt inkább, mint öröm. Ezért most fél éve, hogy a városi kultúrház munkatársa lettem.  Itt nagyon jól érzem magam. Gyerekekkel foglalkozunk, csupa gyakorlati munka, aminek örülök.

–  Mivel telt az utóbbi fél év, hiszen ez többnyire a karantén idejére esik?

– A szigorú előírások és szabályok időszakában unalmasan teltek a napok.  A gyerekek nem jöhettek, sőt, volt időszak, amikor mi sem jöhettünk be dolgozni.  Így hát átköltöztünk az online világba: különböző videókat készíttettünk, interneten szólítottuk meg a kicsiket. Később már elkezdtek jönni a gyerekek,  lassan beindultak a foglalkozások, de még nem csoportban, hanem egyénileg.

–  A gyerekek hogyan értesülnek a foglalkozásokról?

– Egyelőre azokból a gyerekekből alakult egy csoport, akiket még az iskolában tanítottam. De bárki jöhet, hiszen a világhálón meg van hirdetve a gyerekprogram.

–  Az ének tanítása vagy inkább a színpad az, ami vonzza?

– A színpadról nem szeretnék lemondani, mert nagyon szeretem. Közben örömmel tölt el az, hogy elértem egy olyan szintet, amikor tapasztalataimat a kicsikkel is megoszthatom és át tudom adni nekik azt, amire valamikor engem is megtanítottak tanáraim. Amikor a tanítványaim sikereket érnek el, az is kimondhatatlan örömet jelent számomra. Az lenne az ideális, ha mindkettő az életem része maradna.

–  Hogyan képzeli el jövőjét, mondjuk tíz év múlva?

– Mindenképpen itt szeretnék maradni Kárpátalján. Úgy érzem, hogy ez az én helyem. A tíz év, az mégis elég sok, olyan előre nem látok, hiszen az élet kiszámíthatatlan. A jelenlegi életemmel teljes mértékben meg vagyok elégedve. Örömmel tölt el, hogy hasznos lehetek, örülök, hogy hallgatnak rám, hogy vannak, akiknek tetszik az, amit csinálok. Remélem, hogy a további években ezen az úton haladok és fejlődök. Lehet, hogy lesz egy saját zenészcsapatom, talán sikerül bővítenem a közönségemet, többfelé megismernek.

–  Hogyan tudja elfogadni azt, hogy a város lakosságának egy nagy része magyar?

– Eleinte nagyon meglepő volt számomra, mivel a magyar nyelv nem hasonlít más nyelvekre, és nagyon nehezen sajátítható el. Kétszer is jártam magyar nyelv tanfolyamra, igyekeztem megtanulni, de még van mit igyekeznem, szeretném folytatni a nyelv elsajátítását. Ugyanakkor a hétköznapokban nem okoz gondot a magyar környezet, hiszen az emberek nagy többsége megért engem, és addig nincs baj. Hozzátenném, hogy a város nagyon tetszik, teljesen különbözik a megszokottól: mind az építészet, mind a légköre, mind az emberek.

–  Ha egy fiatal azt mondja, hogy énekes szeretne lenni, hova irányítaná? Hogyan érvényesül egy énekes itt Beregszászban?

– Én nagyon örülnék, ha gyakrabban jönnének ilyen tervekkel, vágyakkal az emberek. Minél több ember mutatja meg tehetségét, annál színesebben tudjuk megmutatni a munkánkat. A rendezvényeken mindig szeretik az új arcokat, az újsztárokat. Mindig van lehetőség fellépni a járási rendezvényeken vagy megyei versenyeken. Egész év során különböző meghívókat kapunk, melyben azt kérik, hogy küldjünk fellépőt különböző kárpátaljai rendezvényre.  Úgy hogy csak biztatni tudok mindenkit! A legfontosabb a lelkesedés, és mi majd segítünk a továbbhaladásban.

–  Kedvenc dala, stílusa?

– Korábban csak jazzt énekeltem, kizárólag angolul.  Viszont ez egy olyan stílus, melyet az emberek bizonyos rétege hallgat… Ezért más dalokat is kezdtem énekelni, többek közt népdalokat, mégpedig modern változatban. Úgy érzem, hogy ez a két stílus van a szívemhez a legközelebb.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This