Felhangolva: Nagy Emese

Az idei Virtuózok előválogatóján nyolc kárpátaljai fiatal vett részt a „GENIUS” Jótékonysági alapítvány jóvoltából. A megmérettetés eredményeképpen ketten jutottak tovább a magyarországi elődöntőbe, míg három kárpátaljai tehetség különdíjat kapott. Sorozatunk keretében bemutatjuk a nyolc fiatal tehetséget, akik mesélnek arról, hogy milyen helyet foglal a zene és a hangszer az életükben, valamint a felejthetetlen budapesti utazásr részleteiről is beszámolnak.

  Kérlek, pár szóban mutatkozz be!

—  Feketepatakon lakom, a Verbőci Középiskola tanulója vagyok, és a Verbőci Művészeti Iskolába járok, ahol hegedülni tanulok. 

—  Mi motivált, amikor elkezdted a zeneiskolát?

—  Igazából édesapán íratott be úgy, hogy én nem is tudtam róla.

—  Könnyen beleegyeztél?

—  Elkezdtem járni, nem ellenkeztem. Eleinte még fura volt, nem annyira szerettem, de azután egyre jobban tetszett.

—  Miért pont a hegedűt választotta apukád?

—  Mert ez a legnehezebb hangszer az ő véleménye szerint.

—  Most hányadikos vagy a zeneiskolában?

—  Hetedikes, jövőre leszek végzős.

—  Hogyan jutottál el a Virtuózokig?

—  Hirtelen jelentkezés volt. A tanárnőm, Sarkadi Anita javasolta, mondta, hogy lenne rá lehetőség. Így beleegyeztem.

—  Hogy gondolod, miért pont rád esett a választása?

—  Ügyes hegedűsének tartott, és én voltam a tanítványai között a legidősebb. Már voltam több versenyen is, gyakorlott voltam ilyen téren.

—  Így, gyakorlott versenyzőként hogy állsz a lámpalázzal?

—  Nálam úgy alakul, hogy verseny előtt nem izgulok, de verseny közben előjön a lámpaláz, azt már nem tudom legyőzni.

— Hogyan készültél a versenyre?

—  Többet gyakoroltam: mindennap több órát.

—  Apukád mit szólt, hogy jelentkeztél erre a versenyre?

—  Örült neki nagyon.

—  Hogy tetszett Budapest?

—  Az utazás nagyon jó volt. A megérkezés is, mivel nagyon tetszett nekünk a hotel. Érdekes programokkal vártak bennünket. A mesterkurzusról kicsit más elképzelésem volt.

—  Mit takar ez a mesterkurzus?

—  Van egy tanár, aki tanácsot ad, megmutatja, hogy hogyan kell jobban játszani, milyen legyen a tartásom, hogyan tartsam a hegedűt, milyen legyen a ruházat, felajánlott jobb minőségű kellékeket.

—  Fontos élmény volt ez a verseny az életedben? Hatott a pályaválasztásodra?

—  Nagy élmény volt, ebben biztos vagyok. Büszke vagyok magamra. Viszont még nem tudom, hogy folytatom-e a hegedűt zeneiskola után.

Fehér Rita

Kárpátalja.ma