Felhangolva: Zvonár Tamás, a beregszászi rapper

Beregszásznak van rappere. Ezt bátran kijelenthetjük, ha megismerjük Zvonár Tamást, aki külföldi munkák után hazaköltözött, hogy itthon, saját szülővárosában alkosson és a zenéjével vigye hírét Beregszásznak, ha kell, az egész világra!

Kezdjük egy klasszikus kérdéssel: hogyan lettél zenész?

Ez egy érdekes történet. Szerettem a zenét, gyerekkorom óta azzal keltem, azzal feküdtem le. A fülhallgató mindig benne volt a fülemben. Mindenféle stílusú zenét meghallgattam. Nagy álmom volt, hogy énekes vagy rapper legyek. Közben soha nem gondoltam volna, hogy ez így kialakul.

Miért nem gondoltad?

Mert szégyellős voltam. Ráadásul nagyon mély szegénységből jöttem. Hét testvérem van, egy szobában laktunk kilencen. A szüleim nem tudtak megadni minden szükségeset. Aztán három éve mégis elkezdtem komolyabban foglalkozni a zenével.

Bátrabb lettél?

Tulajdonképpen csak úgy kedvtelésből elkezdtem rappelni, a saját szobámban. Felvételt készítettem. Majd később Csehországba mentem dolgozni, és ott is ugyanúgy éreztem, hogy a zene fontos része az életemnek. Ott készült az első komolyabb felvételem. Hatalmas sikere lett! Rengetegen biztattak! Az utcán is megállítottak és gratuláltak. Ez megerősített engem abban, hogy jó, amit csinálok és önbizalmat adott. Ennek hatására elkészült a második felvétel is, amely hasonlóképpen sikeresnek bizonyult. Már bárhol kiállok, nem számít. Most nemrégiben felléptem Beregszász központjában a városnapon.

Miért a rap?

Tudok énekelni is, de úgy éreztem, hogy a rap jobban áll a stílusomhoz, a hangomhoz. Egyébként a továbbiakban szeretnék másfajta dalokat is előadni, hogy megmutassam más zenei oldalaimat is.

A szöveget is te írod…

Igen, de segített nekem HAWX és YASICK. Együtt írtuk tulajdonképpen. A Rapterror szövege körülbelül két hét alatt lett meg, majd egy hétig gyakoroltam és egy itthoni stúdióban felvettük. Ezt a felvételt elküldtük Magyarországra, ott HIBRID, aki egy híres rapper, mix/master. Ehhez készítettük el itt Beregszászban a klipet.

Kik segítettek abban, hogy a klip megszülessen?

Varga Alexander, egy esküvői videós készítette a videofelvételt, aki egy régi ismerősöm.

Egyik dalodban halljuk azt a szót, hogy Beregszász. Fontos számodra?

Persze, nagyon fontos. Többen énekelnek Kárpátaljáról, de én a szülővárosomról szerettem volna említést tenni, mert ez az a hely, ahol születtem. Jártam Csehországban, de mindig visszahúzott a szívem, itt szeretnék maradni.

Hallgatva a zenédet, nézve a klipet, egy kemény fickót látunk.

Ha egy keményebb szövegről van szó, azt keményebben énekelem, valahogy magától adódik.

A stílusod, a tetkó, a szakáll, ez a rapperstílusnak a része vagy ez is te vagy?

Az én vagyok, megszoktam a szakállt, már 2016-tól életem része. A tetoválást ki akartam próbálni, aztán egyik jött a másik után.

A dalok szövegének megjegyzése is könnyen megy?

Betanulom, onnantól kezdve könnyen megy, és a fejemben van. ha hallom a ritmust, a szöveget is tudom.

Gondoltál-e arra, hogy esetleg egy együttes keretében zenélj?

Egyedül szeretném csinálni, mert a mai világban már nagyon nehéz megbízni bárkiben. Azt csinálok, amit szeretek és úgy, ahogy szeretném. Olyan klipet forgatok, amilyet elterveztem. Nem szeretnék függni egyelőre senkitől. Én saját magamat akarom adni. Ha csapat lennénk, akkor már nem tudnám magamat adni.

Van példaképed?

Nincs. Ahogy elmondtam, saját magam szeretnék lenni. Gyerekkoromban sem volt példaképem, csak egyszerűen szerettem és szeretem a zenét. De eközben nem is vagyok irigy senkire.

Nem csak zenével foglalkozol…

Dolgoztam biztonsági őrként, most elkezdtem borbélykodni. Emellett nagyon szeretek főzni.

Mi a célod az életben?

Semmi más, csak egy minőségi zenével képviselni Beregszászt. Megszoktam, hogy ami jön, azt elfogadom.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma