Harmonikás amazonok – Interjú az AccordMelody együttessel

A beregszászi AccordMelody harmonikaegyüttes tagjai (Sipos Nikoletta, Kiss Julianna, Ignácz Renáta, Dancs Marianna, Krajnik Irén) már évek óta játszanak együtt. Kifinomult játéktechnikájuknak, színvonalas zenéjüknek, tökéletes összhangnak és a legyőzhetetlen barátságnak köszönhetően egy olyan csapatot alkotnak, mely a színpadon is az egységével, harmóniájával melengeti a szíveket.

– Nem könnyű összehozni egy jó csapatot. Ti hogyan találtatok egymásra?

Julcsi: – Mindannyian a beregszászi zeneiskola harmonikaegyüttesében játszottunk, melynek Irénke néni volt a vezetője. A jelenlegi felállásban 2012 óta vagyunk együtt.

– Mikor találkoztatok először a harmonikával?

Irénke néni: – A kisöcsém kapott egy harmonikát. Kezembe vettem, és megtanultam játszani. Emlékszem, csak egy oktáv volt rajta meg egy fisz-hang. Végül is annyi dalt tanultam meg játszani rajta, amennyit kibírt a hangszer. A szüleim vettek egy nagyobb harmonikát, és úgy döntöttek, hogy beíratnak a zeneiskolába.

Renáta: – Tízévesen kezdtem harmonikázni. Amikor már Nagybégányba is, ahol születtem, kijártak a zenetanárok, akkor a szüleim engem is beírattak órákra, hogy fejlődjön a zenei műveltségem. Azért választottam ezt a hangszert, mert azt mondták, hogy erre van lehetőség.

Niki: – Nálunk az édesapám volt harmonikás, így én is ezt a hangszert választottam, és nagyon megszerettem.

Julcsi: – Eredetileg zongorára szerettem volna jelentkezni, de a harmonikát javasolták. Később már nagyon megkedveltem. Egyébként édesanyám harmonikán is játszott több más hangszer mellett.

– Milyen hangszer a harmonika?

Julcsi: – Nagyon sokoldalú. A hegedűtől vagy fuvolától eltérően többszólamú hangszer, így egyszerre tudja játszani a dallamot és a kíséretet is. Ez nagy mozgásteret biztosít a darabok kiválasztásában. Sokan csak mulatós zenét vagy francia sanzonokat hallottak harmonikán, pedig igen is lehet klasszikus zenét játszani rajta. A felépítése is különleges: a zongorára hasonlít, mégis inkább fúvós hangszernek számít.

Renáta: – Nehéz rajta játszani, mivel a bal kezünket csak érzékeljük, nem látjuk.

Julcsi: – Egyébként fiatal hangszer a többihez képest. A maihoz hasonló modelleket a XIX. század végén, 1863-ban rakták össze Bécsben. Emiatt nincs olyan sok harmonikára szerzett zenemű, mint például hegedűre. A gombos harmonika, vagyis a baján valamivel korábban született.

– Meg kell különböztetnünk tehát a gombos és a billentyűs harmonikát. Mi a különbség a kettő között?

Irénke néni: – A billentyűsnek gyakrabban van hangszínváltója.

Julcsi: – Az alapkülönbség a hangszer jobb oldalának a felépítése, ami miatt különbözik a játékmód is. Mást kényelmes játszani billentyűs harmonikán és mást bajánon. A megszólaltatás elve viszont megegyezik.

– Miért nevezik népi hangszernek?

Julcsi: – Fogalmam sincs. Sem a magyar, sem az orosz vagy ukrán népnek nem „ősi” hangszere. Csak a posztszovjet térségben nevezik népi hangszernek. Gondolom, azért alakult így, mivel a gombos harmonika, a baján az orosz népzenéhez köthető.

– Női hangszer a harmonika?

Julcsi: – Súlyát tekintve inkább férfiaknak való. Sokkal több fizikai energiát igényel, mint például a zongora vagy a gitár.

Irénke néni: – Csak mi vagyunk ilyen amazonok.

Julcsi: – Sokszor úgy alakul, hogy több lány van harmonika szakon, mint fiú. Régebben a fuvola is férfi hangszernek számított, mára viszont teljesen elnőiesedett.

– Milyen zenét játszik az AccordMelody együttes?

Julcsi: – Nagyon változatosat. Azt tűztük ki célul, hogy fellépéseinken bemutatjuk a közönségnek a harmonika sokoldalúságát: nemcsak népdalfeldolgozásokat és francia sanzonokat, hanem filmzenét, klasszikus művet is lehet rajta játszani.

Renáta: – Irénke néni hangszerel, az ő segítségével minden lehetséges.

– Hány darab van a repertoárban?

Julcsi: – Körülbelül 40-50 darabot adtunk már elő, emellett rengeteg betervezett és készülő számunk van.

Renáta: – Hiába szeretnénk újat, a közönség sokszor ugyanazokat a darabokat várja, amelyeket már hallottak tőlünk.

– Melyik darab a közönség kedvence?

Julcsi: – A Mission Impossible c. film zenéjének feldolgozása. Tudomásom szerint, ezt még senki nem játszotta harmonikán. Irénke néni egy szimfonikus zenekar kottájából hangszerelte a mi együttesünkre.

– És mi a ti kedvencetek?

Julcsi: – Nekem Bach h-moll szvitje a szívem csücske. Ez egy fuvolára és zenekarra írt darab, ennek ellenére a harmonika hangzása letisztultan, egységesen tudja átadni.

Niki: – Én a magyar zenéket szeretem nagyon. Nekem a Kaszinócsárdás a kedvencem.

– Hol szoktatok fellépni?

Julcsi: – Ahova hívnak. A zeneiskolában van a legtöbb fellépésünk, hiszen mindnyájan ott tanítunk vagy tanítottunk. Egyébként Beregszászban több helyen is zenéltünk már: a főiskolán, a művelődési házban, a színházban, különböző rendezvényeken, a katolikus és református gyülekezetben. Léptünk már fel Budapesten és Aranyosapátiban is.

– Hol zajlanak a próbák?

Niki: – A zeneiskola egyik termében.

– Mikor és hogyan született meg a csapat neve?

Renáta: – Egy éve.

Julcsi: – Igen, tavaly tavasszal. A zeneiskolának volt egy évzáró koncertje a művelődési házban, az ottani fellépésünk után éreztük azt, hogy elérkezett az ideje a névválasztásnak. Közös gondolkodás és ötletelés után megszületett az AccordMelody elnevezés. Addig a Beregszászi Művészeti Iskola Felnőtt Harmonikaegyüttese névvel konferáltak fel, amit túl hosszúnak ítéltünk. Szerettük volna, hogy a nevünk utaljon a hangszerünkre, és egyben nőies is legyen. Ugyanakkor nem akartuk, hogy más nyelven torzuljon, ezért nem lett sem magyar, sem ukrán szó az alapja.

– Nagyon sok zenetanár külföldre megy dolgozni. Titeket mi tart vissza?

Irénke néni: – Az, hogy szeretjük, amit csinálunk, hiszen a hivatásunk a hobbink is egyben.

Julcsi: – Lehet, hogy külföldön több pénzt tudnék keresni olyan munkával, amely nem a szakmám, itt viszont – ahogy Irénke néni is mondta – azzal foglalkozom, amit szeretek és amihez értek. Úgy érzem, megbecsülik a munkám, van eredménye. Ha a zenéhez van tehetségem, akkor ezt kell csinálnom.

Niki: – Én el se tudom képzelni, hogy mással foglalkozzak.

– S ha külföldön is zenetanárok, zenészek lehetnétek, akkor is maradnátok Kárpátalján?

Julcsi: – Legtöbbünk családos. A külföldre való telepedés nem lehet egy ember döntése, ebbe a családtagoknak is van beleszólása. Szomorú, hogy lassan az a furcsa, ha valaki nem akarja itt hagyni a szülőföldjét…

– Van-e utánpótlás, tehát van-e gyerek harmonika-zenekar?

Julcsi: – Gitár szakra többen jelentkeznek, de azért vannak harmonikások is szép számmal. Működik a zeneiskolában gyermek harmonikaegyüttes, nagyon szeretik a diákok.

– Hol léptek fel legközelebb?

Julcsi: – Idén lesz hetvenéves a zeneiskolánk. Az évforduló alkalmából ünnepi jubileumi koncertet szerveznek, melyen mi is fellépünk, mégpedig rendhagyó felállásban: gyerekek és felnőttek együtt.

– Hogyan látjátok, az elmúlt egy-két évben sikerült-e népszerűsíteni a hangszert vidékünkön?

Julcsi: – Mindenképpen. Azelőtt nem hallottam harmonikán olyan darabokat a környékünkön, amelyeket mi játszunk, ennek ellenére sikerük volt a közönségnél.

– Milyen visszajelzések vannak?

Julcsi: – Saját diákjaink az első számú rajongóink. Jót tesz a fejlődésüknek, hogy látják, mi, felnőttek is rendszeresen gyakorolunk, nekünk is szükségünk van erre. Szeretik az ajtó mögül hallgatni a próbáinkat, de be is engedjük őket. Szívesen jönnek el a fellépéseinkre is.

– Van-e az együttesnek egy-egy fellépéssel, próbával kapcsolatos sztorija?

Julcsi: – Problémát jelent számunkra a darabok kívülről való megtanulása. Volt egy olyan fellépésünk, amikor nem akartunk kottatartót vinni magunkkal, tehát szerettük volna kotta nélkül megtanulni a darabot. Ekkor volt Mariannának egy ilyen elszólása: „Lányok, nem tudjátok kívülről megtanulni azt az egy hangot.” Nagyot nevettünk ezen. Igen, nem csak a nehéz futamok fontosak, nem mindegy még az sem, egy egyszerűnek tűnő hosszú hangot meddig tart a játékos egy-egy darabban!

Irénke néni: – Minden egyes próbánk egy-egy sztori, hiszen nagyon nehéz összehangolni mindannyiunk szabadidejét.

– Van-e arra esély, hogy esetleg támogatókat szerezzetek?

Irénke néni: –Biztosan van, csak még nem tudunk róla.

Julcsi: – Nem igazán tudjuk, hogy merre indulhatnánk el ez ügyben.

Renáta: – A támogatás megkönnyítené a hangszerek szállítását, a mi utazásainkat is.

– Hogyan látjátok az együttest tíz év múlva?

Julcsi: – Gyarapodva kis AccordMelody-s gyerekekkel, de ugyanebben az összetételben. Jó volna, ha mindannyian rendszeresen fel tudnánk szabadítani egy meghatározott időt a közös próbákra. Szeretném, ha még változatosabb lenne a repertoárunk, és ha a zenélésünk hobbi szintről feljebb emelkedne, hogy még szélesebb közönségnek, még több fellépésen játszhassunk.

Bundáné Fehér Rita
Kárpátalja.ma