Mindenhol jó, de legjobb Visken – Interjú a Viski Bicskások együttes tagjaival

Bacsi Pál (harmonika), Czébely József (nagybőgő), Hánka Evelin (ének), Takács Dóra (tánc), Keresztúri József (hegedű), Péter Edit (hegedű), Páva Csaba (tánc) és Kovács Valéria (brácsa) alkotják a Felső-Tisza-vidék leghíresebb népi együttesét, a Viski Bicskásokat. Nem csak a nevük vagány. Maguk is bevállalósak, mert a magyar népzene és néptánc hagyományának megőrzése valóban nem könnyű munka azon a vidéken, ahol az utóbbi években erőteljesen szaporodik az ukrán és a román szó. Rátermettek, mert a kivándorlási hullám ellenére Visken, szülőfalujukban maradtak meg magyarnak. Merészek, mert egy olyan műfajt élesztettek újjá vidékükön, mely az előző nemzedék életéből kimaradt. Bátrak, ezért sikeresek.

– Mióta létezik az együttes?

Czébely József: A jelenlévők közül én meg Keresztúri Jóska (Turi) vagyunk a legrégebbi tagjai. Rendszeresen jártam a Pál család (Pál Lajos népzenész és felesége, Jancsó Katalin zenepedagógus – a szerk.) által szervezett péterfalvi nyári táborokba. Onnan indult el az egész.

– Minek a hatására indult el a népdal- és néptánctáborokba?

Czébely József: Korábban is zenéltem. Először is jártam zeneiskolába, ahol zongorázni tanultam. Habár az egyetemen a fizika szakot választottam, a muzsikálást nem hagytam abba. Elkezdtem komolyabban gitározni. Szerveztem egy lakodalmas zenekart klasszikus felállással: gitár, basszusgitár, dob, szaxofon és billentyű. Több évig sikeresen működtünk, egészen addig, amíg be nem tört a zenélésbe az elektronika. Ott, Péterfalván a táborban megfogalmaztuk, hogy mi, az elektronikus zene művelői is tehetünk arról, hogy háttérbe szorult az igazi, hangszeres zene. Megígértem, hogy helyrehozzuk, vagy legalább is javítunk az esélyein. Belekóstoltam a népi zenébe és táncba, ami nagyon megtetszett. Egy 2014-es péterfalvai táborozás záró aktusaként a Kurucz Feszten léptünk fel, ekkor az én kérésem alapján Viski Bicskásokként konferálták fel az együttest. Így alakultunk meg. Azóta rendszeresen játszunk kisebb-nagyobb rendezvényeken, de voltak zenészeink, akik külföldre költöztek, így azóta újabb tagokkal gazdagodtunk. Az utóbbi egy hónapban is felvettünk egy egészen fiatal táncospárt Szilágyi Nóra és Takács Ákos személyében. Így már tízen vagyunk.

– Miért választotta ezt a nevet?

Czébely József: Azért Viski a jelző, mert a megalakulásunkkor minden tag viski volt. A Bicskások elnevezés pedig a técsőiektől származik, akik temperamentumuk és beállítottságuk miatt nevezték így őseinket. Mondák szerint lakodalmakban nem is tettek kést a terítékhez, ha viskiek érkeztek, mert a csizmaszárukban mindenképpen volt egy-két bicska.

– Hogyan tudnak fejlődni?

Czébely József: Nagyon nagy jelentősége van a Pál István „Szalonna” által a beregszászi főiskolán havonta megrendezett mesterkurzusoknak, melyen nagy örömmel veszünk részt.

– A többiek mikor csatlakoztak az együtteshez?

Hánka Evelin: 2016 őszétől vagyok a csapat énekese. Felkértek, és jöttem szívesen. Előtte Józsi bácsi lánya, Vica énekelt, de most Magyarországon tanul. Mindig is érdekelt a népzene, de egyébként a könnyűzenét kedveltem. A Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában tanulok, tizedik osztályos vagyok. Nemrégiben fejeztem be a zeneiskolát, ahol csellózni és zongorázni tanultam.

Takács Dóra: Néptáncos vagyok az együttesben. Egyébként egészségügyi végzettségem van, így a viski magyar óvodában dolgozom ápolónőként. Körülbelül tizenkét éve néptáncolok. Úgy kezdődött, hogy megnyertem egy népdaléneklési versenyt, és nyereményként kaptam egy részvételi lehetőséget a péterfalvi népzenei táborban. Azóta a tánc szerelmese lettem. Most már gyerekeket is tanítok néptáncra. Amikor a zenekar elkezdett zenélgetni, én is csatlakoztam. Eleinte minden alkalommal más párom volt, most már egy ideje Páva Csaba a táncpartnerem.

Bacsi Pál: Józsival már régóta ismertük egymást. Egyszer beszélni szerettem volna vele, és éppen akkor találkoztunk, amikor próbáltak. Ott állt egy harmonika, kérték, hogy játsszam valamit. Ott is maradtam.

Keresztúri József: 2014-ben a Pál család nyári táborában én is részt vettem mint hegedűs. Azóta vagyok a bandában. Egyébként zenetanár vagyok a técsői zeneiskolában.

Péter Edit: 2016 óta vagyok az együttes tercprímása. Pál István Szalonnáék mesterképzésén, valamint a péterfalvi táborban is részt vettem. Azóta foglalkozom komolyabban népzenével. Én is a Técsői Művészeti Iskolában dolgozom hegedűtanárként.

Páva Csaba: Dórával együtt táncolunk. Jelenleg még tanulok, most vagyok végzős Munkácson az állatorvosi asszisztens szakon. De nem vagyok benne biztos, hogy a szakmámban szeretnék maradni. Van egy tánccsoportom Beregszászban, a Rezeda.

Kovács Valéria: Nem olyan régen vagyok a csapat brácsása. Técsőn ismerkedtem meg Keresztúri Józsival egy hegedűszakosok számára szervezett konferencián. Ott kért fel, hogy legyek az együttes tagja. Én az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolát végeztem.

– Így, hogy különböző településekről jönnek össze, milyen gyakran próbálnak?

Czébely József: Ez jó kérdés. A tél folyamán a vonósokkal heti gyakorisággal jártunk össze. Mostanában egy kicsit ritkábban. Mindenkinek van munkahelye, illetve Evelin még tanul. Emiatt néha nehéz közös időpontot találni, de szükséges, mert bővíteni kell a repertoárt. Mindig kell valami új, mert ugyanabban a faluban nem lehet még egyszer ugyanazokkal a dalokkal megjelenni.

– Milyen dalok vannak a repertoárban?

Czébely József: Többféle tájegységnek a dalait adjuk elő, általában külön blokkokban: van kalotaszegi, szatmári, gömöri, magyarbődi, dunántúli, viski, boncidai, vajdaszentiványi, mezőségi stb. Jelenleg a nagydobronyit csiszolgatjuk. Viszont a Visken honos nótákkal és dalokkal egy egész estét ki tudunk tölteni, és szívesen játszunk világi zenét is.

– Az együttes nevében is benne van a viski szó. Valószínűleg büszkék arra, hogy Visken élnek…

Czébely József: Minden településnek megvan a maga különlegessége, sajátossága, de tényleg valahogy úgy alakult, hogy ezen a vidéken a viskiek egy kicsit büszkébbek talán, mint a többi település tagjai. Itt szerencsésen keveredett a székely, a szász, a magyar vér. Emellett a településnek megvan az elszigetelt jellege. A viskiek azért is büszkék, mert megőrizték magyarságukat. Az asszimiláció, az elvándorlás is kisebb mértékű.

– Miért fontos a magyar tánc és a népdal a településen?

Czébely József: Természetesen ez nemcsak számunkra és nemcsak Visken fontos. Visken mindig is voltak neves zenészek és zenészcsaládok, melyek nemzedékről nemzedékre átadták a tehetségüket és tudásukat. Akik nem csak szerettek zenélni, de fontosnak tartották azt, hogy átörökítsék a hagyományokat és a helyi szokásokat zenei téren is. Mi csak folytatjuk azt, amit ránk hagytak.

Takács Dóra: A tánccal kapcsolatban annyit szeretnék hozzátenni, hogy egy generáció kimaradt. Szüleinknek nem volt lehetőségük megtanulni a magyar néptáncot. Hála Istennek most egyre inkább kezdenek érdeklődni eziránt: óvodákban, iskolákban jelen van, már nem idegen a gyerekek számára.

– Fellépőként hova kapnak meghívást?

Hánka Evelin: Többnyire Kárpátaljára. Voltunk már Huszton, Beregrákoson, Rahón és sok más településen.

Czébely József: Kárpátalja minden régiójában játszottunk már, de elsősorban Máramaros a mi területünk. Nemrégiben kaptunk egy megbízást, hogy a kialakulóban levő Hagyományok Háza Hálózat támogatásában rendezzünk öt táncházat: Aknaszlatinán, Gyertyánligeten, Huszton, Visken és Rahón. Ebben a Pro Cultura Subcarpathica szervezeté a közvetítői szerep. Korábban a KMKSZ karolt fel bennünket, évente körülbelül öt-tíz táncházat szerveztek számunkra. Ezenkívül külföldön is felléptünk már, a kalotaszegi Zsobokon és testvérvárosainkban: Hosszúmezőn (Románia), Pakson, Felsőzsolcán. Mivel Visk egyik állomáshelye volt a Kárpát-Medencei Magyarok Zenéje 2016 népzenei koncertsorozatnak, így egy alkalommal meghívást kaptunk muzsikálni a gálára is, a Pesti Vigadóba.

– Ukránoknak énekeltek-e már? Hogyan fogadták?

Hánka Evelin: Igen, Huszton, Rahón. Nem hallottam konkrét visszajelzést, de én büszke vagyok arra, hogy magyarként bemutathattam a saját népem kultúráját.

Péter Edit: Két évvel ezelőtt a Viski Bicskások Técsőn is felléptek. Ukránok is jelen voltak, akik elmondták nekem, hogy nagyon tetszett nekik az előadás.

– Személyes életükben mit jelent, hogy tagjai lehetnek egy népi együttesnek?

Keresztúri József: Kultúrájában él akármilyen nemzet.
„Legyen áldott bárhol is él minden igaz magyar,
Angyal kísérje lépteit, ki szózatot szaval.
Áldott legyen mindörökre e vérrel szentelt föld,
Áldott legyen minden időkben a piros, fehér, zöld.”

Hánka Evelin: Mindig is nagy vágyam volt, hogy népzenét énekelhessek. Már négyévesen alig vártam, hogy mehessek a színpadra, és dalolhassak. Örülök, hogy magyar vagyok. Csak gazdagodtam azáltal, hogy tagja lehetek az együttesnek. Így lett teljes az életem.

Takács Dóra: Korábban nem volt arra lehetőségem, hogy azt mondjam a prímásnak: „Muzsikát!” S ő talpam alá húzza a nótát. Nem volt lehetőségem arra sem, hogy egy színpadon több tájegység motívumait is végigtáncoljam. A zenekar számomra sok lehetőségnek a forrása. Örülök, hogy köztük lehetek.

Bacsi Pál: Örülök, hogy idős korom ellenére is kellek a bandának, örülök, hogy még tudok muzsikálni.

Péter Edit: Gyerekkoromban sokszor hallgattam magyar dalokat. Apukám és nagyapám is nagyon jól táncolt és énekelt. Benne volt a véremben a magyar nóta. Aztán fiatal koromban nem volt lehetőségem ezzel foglalkozni. Nagyon örültem, amikor először meghívtak a képzésre. A családom ízlése is, úgy tűnik, megváltozott: gyakrabban hallgatunk népzenét. A nagyobb lányom tanul énekelni, ő is népzenét.

Czébely József: Pici korom óta jelen volt a zene az életemben, mindig is szerettem énekelni, hangszeren játszani. Amikor a lakodalmas zenéből kiöregedtem, örültem, hogy rátaláltam a népzenére, mert így továbbra is fontos szerepet tölt be az életemben a muzsika. Amióta felfedeztem ezt az új világot, azóta látom, milyen tágas, milyen nagy mező. Sokkal szerteágazóbb, mint azt korábban hittem, és tiszta forrásból táplálkozik, mert a gyökerei nagyon mélyre nyúlnak vissza. Az együttes működésével kapcsolatos szervezést többnyire nem élvezem annyira, de a színpadon elfelejtjük a problémáinkat, és nagy öröm, ha fellépés közben az arcokon látom visszatükröződni azt, hogy fontos nekünk, amit csinálunk. Ez már egy jó érzés, amiért érdemes csinálni. Hiszem, hogy szükséges a példamutatás, és a jó példa is lehet ragadós.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma