„Szeretem a mikrofont” – Interjú Ferenci Attilával

Ha lehet, próza helyett inkább verseket szaval. Aztán, ha teheti, a verseket dallammal párosítja, mert, elmondása szerint, csak ily módon fejezheti ki igazán érzéseit. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatának tagja többnyire főszerepeket játszik, ami arról tanúskodik, hogy jól csinálja dolgát. Amikor a színészi és zenei tehetség találkozik egymással, és már húsz éve karöltve mennek barátságban egymás mellett, akkor annak szép eredményei vannak. Erről és sok minden másról beszélgettem Ferenci Attila beregszászi színésszel.

– Szeretsz énekelni?

– Nagyon! Életelemem a zene, hiszen mindig dalolászok valamit. Ha nem kifelé énekelek, akkor befelé. Valamilyen muzsika mindig jár a fejemben.

– Mi volt az első zenével kapcsolatos élményed?

– Volt egy kis orgonafánk a ház előtt, arra gyakran felmásztam, és ott énekeltem, mint egy kis rigó. A szomszédok mondogatták is, hogy én vagyok a tavasz első hírnöke.

– Hány éves voltál ekkor?

– Nem több, mint öt-hat.

– Csak az orgonafán dalolgattál, vagy voltak komolyabb fellépéseid?

– Az Ungvári Közművelődési Szakközépiskolában lett szükségem a komolyabb felkészültségre, gyakorlásra. Színművészeti szakra jelentkeztem, ahol hangszert is kellett választanom.

– Melyiket választottad?

– Harmonikázni tanultam egy évig. Jelesre vizsgáztam, pedig alig gyakoroltam. Négy hangból állt a vizsgadarabom, könnyen megtanultam.

– Ha jól értem, a hangszer nem nyerte el annyira a tetszésedet.

– Nem vonzott, inkább az éneket szerettem jobban. Az énekórát Ivaskovics József tartotta nekünk, az tetszett. A Credo együttesben is énekeltem egy rövid ideig.

– Majd következett a színművészeti főiskola.

– A Pesti Magyar Színiakadémián folytatott tanulás már nem volt olyan laza, mint az ungvári. Ott készülni kellett rendesen. Sokat fejlődtem lexikális, irodalmi, zenei szempontból is.

– Budapesten milyen szinten zajlott az énekoktatás?

– Egy színésznek folyamatosan karban kell tartania a hangszálait. Többször volt zenés darab, amelyben játszanom kellett. Nagy szerencsém volt, amikor egy korrepetitor hetente kétszer-háromszor énekórát tartott, tanácsokat adott a zenei előadással kapcsolatban.

– Lehet valaki úgy színész, hogy közben nem megy neki az ének?

– Lehet, de valamennyire szűkülnek a lehetőségei.

– Ki volt az, aki először figyelt fel rád, aki azt mondta, hogy ez a Ferenci elég jól énekel?

– Még nem volt ilyen (nevet). Igazából valódi énekes főszerepet még nem kaptam. Nagyon szívesen kipróbálnám a musicalt. Debrecenben volt alkalmam az Egy szerelem három éjszakája című zenés műben énekelni. Három-négy dalt kellett előadni élő zene kíséretével. Ezzel az előadással kapcsolatban egy olyan élményem is volt, hogy elfelejtettem az első versszak első sorát. Ott álltam a színpadon, és végig hallgattam az első versszak eléneklése helyett.

– Voltak még hasonló bakik művészi pályád során?

– Nem annyira. Prózában néha kicseréltem egy-egy szót. A zene kötöttebb műfaj, de például a Lila ákác című előadásban fordult elő, hogy egyből a második versszakkal kezdtem egy dalt. Menet közben egy kicsit átírtam a szöveget, hogy meglegyen a megfelelő tartalom, és a rímek se lógjanak ki. De megoldottam… Adottságtól függ, hogy mennyire tud valaki improvizálni. Így, húsz év tapasztalattal a hátam mögött, már van egyfajta rutin, már könnyebben megy.

– Két évtized alatt hány darabban volt alkalmad énekelni?

– Volt néhány. A beregszászi társulattal játszott első darabban már énekeltem. Ez volt a Boldog herceg című előadás. A Karnyónéban, a Liliomfiban, az Egy szerelem három éjszakájában, a Lila ákácban sok jó ének van. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darab is nótázással indul. Az Ördög három arany hajszála, a Tóték is olyan előadások, amelyekben énekelek. Karácsonyi műsorokban is ünnepi dalokat fűztünk a karácsonyi történetek közé. Az elmúlt időszakban a békéscsabai színház Balkán Kobra című előadásában játszottam, abban is hallhatta a közönség az énekemet. Örülök ezeknek a lehetőségeknek, hiszen szeretem a mikrofont. Van egy darab, amelyen most dolgozunk, annak a fő témája éppen az, hogy miért tud valaki énekelni, és a másik nem.

– Szólóban vagy többedmagaddal énekelsz szívesebben?

– Szeretek szólóban énekelni. Izgalmasabb, amikor egyedül kell kiállni a közönség elé, de annak is megvan a maga nehézsége és szépsége, ha ketten vagy többen énekelünk.

– Van kedvenc dalod?

– Eddán, Pokolgépen, Kormoránon, Bikinin nőttem fel. Mostanában szeretem Ákos dalait, az Ismerős Arcokat. Kedvenc dalom nincsen. Mindenképpen a magyar dalokat részesítem előnyben, de hallgattam korábban Metallicat is. A Kör közepén állok című dalt minden lagziban előadom.

– Ugyanis a színészet mellett vőfély szerepet is vállalsz.

– Így van. Ez a másodállásom. És a közönség nagyon szereti, ha a sok beszéd mellett énekelek is valamit.

– Az Edda-slágeren kívül milyen dalokat adsz elő?

– A ’70-es, ’80-as évek magyar rockzene slágereiből válogatok. Szinte mindegyiket tudom kívülről-belülről.

– Nem gondolkodtál még énekes karrieren?

– Foglalkoztat egy ideje ez a gondolat. Tavaly egy versfesztiválon díjként nyertem egy fellépési lehetőséget, vagyis egy önálló est megszervezését a budapesti RS 9 színházban. Azóta nem volt időm ezzel foglalkozni, de talán nem is baj, mert még nem talált meg a téma. Ha megszervezném, akkor mindenféleképpen zenés előadásban gondolkodnék. Jó lenne egy zenés drámát találni, azzal szívesen foglalkoznék. Körülbelül egyórás műsorról lenne szó. Ez mindenképpen nagy lépést jelentene egy színész életében.

– Énekelsz színházban, lagzikban. Van más színtere a fellépéseidnek?

– Az otthoni zuhanyfülke mindenféleképpen.

– Gyermekeidnek szoktál énekelni?

– Inkább azt szeretem, ha én énekeltetem őket. Szeretik, sőt még dalt is szereztek szánkózás közben. Négyéves fiam kinyitja az énekes könyvet, és a zongorán ütögeti a billentyűket a maga módján, énekelget is hozzá. Ügyesen csinálja, mert a ritmust már érzi.

– Érkeznek visszajelzések a közönség felől?

– Békéscsabán nemrégiben az előadás után kaptam egy doboz bonbont egy ismeretlen nézőtől. Vannak ilyen aranyos dolgok. Ezenkívül, az a tény, hogy még húsz év után is felkérnek arra, hogy előadásokban énekeljek, máris egy kedvező visszajelzés.

– Mi a hobbid mindemellett?

– Szeretek mozogni, és ha mozgok, akkor mindig hangosan szól a zene. Szeretek bringázni, kondizni. Általában minden falusi fiúnak mániája a foci. Engem nem áldott meg a Teremtő azzal az adottsággal, hogy egyik pontból a másikba el tudjam juttatni a labdát. Úgyhogy maradok a magányos sportok mellett. Sokszor jól is esik a magány, jólesik egyedül lenni otthon. Ilyenkor még takarítani is szeretek. Emellett bort is szoktam készíteni, nem nagy tételben, de szeretem csinálni.

– Kell a bor a jó nótázáshoz?

– Nem árt neki (nevet). Hallottam már nagyon jó koncerteket a pincében! Családi ünnepeken is egy bizonyos mennyiségű bor után megszólal a magyar nóta az asztalnál.

– Mit jelent számodra az ének?

– Huszár László színművészt, mesterségtanáromat idézem, aki ezt mondta egy alkalommal: akkor születik egy dal, amikor az ember szavakkal, prózában már nem tudja elmondani azt, amit érez.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma