FilmKalauz: Érzelmi érték
A múlt feldolgozására több bevált módszer létezik. Lehet dobozokba pakolni, „majd egyszer” felirattal. Lehet terápiára járni, vagy egyszerűen úgy tenni, mintha ami régen történt, az már nem számítana.
Az Érzelmi érték ott kezdődik, ahol ezek a stratégiák már nem nagyon válnak be. Joachim Trier filmje nem arról szól, hogyan lehet rendbe tenni a múltat, hanem arról, mi történik akkor, amikor mindenki megpróbálja a saját verzióját megőrizni belőle.
A történet elmeséli, hogy egy idősödő, elismert filmrendező, Gustav, hosszú idő után újra kapcsolatba próbál lépni a két felnőtt lányával, Norával és Agnesszel, miután édesanyjuk meghal. Központi motívum egy régi családi ház is, ami nem pusztán helyszín, hanem valamiféle érzelmi archívum: falak, amelyek mintha többet tudnának, mint elsőre gondolnánk.
Gustav új filmet készül forgatni (önéletrajzi ihletésűt természetesen), és ebbe szeretné bevonni az egyik lányát. A gesztus elsőre akár közeledésnek is tűnhetne, de gyorsan kiderül, hogy itt nem klasszikus megbékélésről van szó. Inkább arról, hogyan próbálja valaki a művészeten keresztül újraírni a saját múltját, miközben a többiek még mindig abban élnek.
Gustav karaktere különleges abból a szempontból, hogy mennyire ismerős lehet mindenkinek, aki valaha művészetbe, munkába vagy ambícióba menekült az érzelmi felelősség elől. Ő az az ember, aki pontosan tudja, hogyan kell történetet mesélni, csak éppen nem tud jelen lenni mások történetében.
A két lány más módon emlékezik, másképp reagál, és máshogy próbál viszonyulni ugyanahhoz az apához és ugyanahhoz a múlthoz. Az egyikük elutasítóbb, a másik nyitottabb. Nora mélyen sértett, művészlélek, míg Agnes racionális, próbálja megérteni az apát.
A filmben Elle Fanning játssza Rachel Kempet, az amerikai színésznőt. Számomra szórakoztató volt látni, hogy mind a színésznő, mind az általa eljátszott színésznő ugyanazt teszi: szerepet vállal egy skandináv művészfilmben. A jelenléte azért is érdekes, mert külső szemlélőként értelmezhetővé teszi a nézőnek, mennyire másként láthatja egy család működését az, aki csak most érkezett bele.
A korosztályom gyakran számol be a saját generációs traumáiról. Beszélünk öröklődő hallgatásról, családon belül ismétlődő kudarcokról, érzelmileg elérhetetlen szülőkről és felismerésekről, hogy sokszor nem a saját hibáinkat cipeljük, hanem mások be nem vallott történeteit.
A film egyik legerősebb kérdése számomra az volt: mit kezdünk azokkal az emlékekkel, amelyeknek „érzelmi értékük van”, de fájnak? Nem véletlen, hogy idén a film 9 Oscar-jelölést kapott.
Az Érzelmi érték nem idealizálja a nosztalgiát. Nem mondja azt, hogy minden régi dolog megőrzésre érdemes. Sőt, néha kifejezetten azt sugallja, hogy az emlékekhez való görcsös ragaszkodás egyfajta önvédelem és önbecsapás. Az emlékek nem dísztárgyak.
Bak-Kun Viktória
Amennyiben szeretne egy Önnek kedves filmről olvasni ajánlást, küldje el javaslatait a karpatalja.ma@gmail.com e-mail-címre.