Bemutatták a Kárpátalja mozgásban című társadalompolitikai kötetet Ungváron

Ungváron bemutatták a Kárpátalja mozgásban: társadalmi változások és interetnikus viszonyok az Euromajdan után c. kötetet, amely a 2014-es ukrajnai hatalomváltást követően kibontakozó folyamatokat, azok okait és következményeit vizsgálja Kárpátalján.

A könyvbemutatón Kovály Katalin, a kötet egyik szerkesztője és szerzője, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézetének munkatársa elmondta, hogy 2016 és 2018 között során több olyan kutatási projekt valósult meg magyarországi és kárpátaljai kutatók együttműködésében, amely tudományos igényű betekintést nyújt a kárpátaljai hétköznapokba.

A Kárpátalja mozgásban: társadalmi változások és interetnikus viszonyok az Euromajdan után c. kötet még 2020-ban napvilágot látott, ám a koronavírus világjárvány mindeddig nem tette lehetővé kárpátaljai bemutatását.

A kárpátaljai magyarok lélekszámával kapcsolatban Kovály Katalin elmondta, hogy becslésük szerint a legutolsó, 2001-es népszámlálás során regisztrált 151,6-ről számuk 131 ezerre csökkent, ami 13,7 százalékos fogyást jelent, de Beregszász és Ungvár esetében a csökkenés mértéke meghaladja a 25 százalékot.

Figyelemre méltó jelenség a magyar lakosság iskolázottsági mutatóinak jelentős javulása. Amíg 2001-ben a magyarok mindössze 6 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, úgy 2017-ben a számarányuk 16 százalékra nőtt. Ebben fontos szerepet játszik a magyar nyelvű felsőoktatás fejlődése Kárpátalján, mindenekelőtt a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar kara révén.

A tudományos igényességgel, emellett közérthetően és olvasmányosan megírt, terepleírásokat, színes ábrákat, fényképeket és interjúrészleteket gazdagon tartalmazó kötet a Nemzetpolitikai Kutatóintézet, a CSFK Földrajztudományi Intézet, valamint a Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet közreműködésével készült és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jelent meg.

Forrás: mti.hu