Brenzovics Marianna Kilátás

Kilátásként nyílik meg előttünk Brenzovics Marianna világa

Kezdet, múlt, jelen, jövő, és valamennyi pillanat esztétikuma – rovatunkban Brenzovics Marianna Kilátás című regényét ajánljuk.

„Női beszélő”, „Kárpátalján él”, „falun”, „egyetemen tanít”, ez egyszerre van és „van”: noha fagyos pontossággal referál „a helyzetről”, pillanatra sem tart benne. Semmi „szocio”, abszolút struktúra, tiszta zene

olvasható a fülszövegben Kukorelly Endre író tollából.

A Kilátás Brenzovics Marianna (1972–2017) zápszonyi írónő első könyve.

A regény 2010-ben jelent meg a pozsonyi Kalligram Kiadónál. Négy részre oszlik: első előtti fejezet (kezdet), első fejezet (múlt), második fejezet (jelen), második utáni fejezet (jövő). A kezdet mintegy bevezető a könyv világába. A múltban ismerjük meg a narrátort, a környezetét, illetve édesanyjához fűződő emlékeit az anya elvesztéséig. A jelenben a narrátorral történő dolgok mellett az apáról és a férfiakról olvashatunk, a narrátor és a férfiakkal való viszonyulásáról, de például olyan mindennapibb témákról is, mint a szomszédja, munkahelye, vagy Csernobil (nem az atomerőmű, hanem egy kutya). Ezt a jól megkonstruált szöveget zárja a jövő, mindössze két bekezdéssel, mégis pontos keretet adva a regénynek. Vasárnappal kezdődik, azzal is zárul. Közte pedig megtörténik mindaz, amit a narrátor lát.

„Az alkotás gondolatritmusa, a metaforák és hasonlatok, a rendhagyó képalkotás és szövegstruktúra, klasszikus költők (pl. Petőfi) bevonzása erősíti a benyomást, hogy egy erősen átlirizált prózanyelvvel állunk szemben”
– írta Marcsák Gergely a Kilátástalanság – Gondolatok Brenzovics Marianna írói világáról értekezésében.

Előre kiszámított szövegalkotás eredménye a Kilátás.

Az írónő a Belső közlés műsorában 2013-ban azt nyilatkozta, hogy a töredezettség egyrészt tudatos, másrészt ösztönös szerkesztési forma volt. „Sokat jegyzetelek. A pillanataimat is rögzítem, vagy pedig a környezetemet hangosítom ki, illetve a látványt növelem meg. Ezeket a jegyzeteket montírozom össze” – nyilatkozta. A cselekmény a szerző „életanyagából” építkezett, bár fikció, hiszen módosította a történéseket.

Számomra a Kilátás a megnyugvás regénye. Stilizált mondatok, jól megkonstruált szerkezet, ám nem tökéletes, hanem emberi cselekménnyel. Kifejezetten akkor szoktam elővenni, amikor harmóniára vágyom a szétziláltság közepette. A szövegnek van egy sajátos ritmusa, ami rövid időn belül elkap, és visz magával. Közben a történések olyan mindennapiak, hogy szinte ünnep olvasni. Brenzovics Marianna precízen örökítette meg a szokásos mozdulatokat, mindezt magunk előtt látjuk, mintha egy nagyon jól átgondolt és megrendezett filmet néznénk. Mint például Tarkovszkijt.

Sz. Kárpáthy Kata

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Kárpátalja.ma