Lövétei Lázár László Zákeus fügefája

Könyvajánló: Zákeus fügefája

„Pascal mondja a Gondolatok 194. töredékében: »…csak kétféle ember szolgál rá az értelmes névre: az, aki tiszta szívvel szolgálja Istent, mert ismeri, és az, aki tiszta szívéből keresi őt, mert nem ismeri«. Nem hiszem, hogy igényt tarthatnék a kitüntető értelmes ember címre: nem ismerem Istent, és abban sem vagyok biztos, hogy »tiszta« szívből keresem őt. De igenis kínlódom a témával – bizonyosság rá ez a könyv.” (Lövétei Lázár László)

Zákeus története mindannyiunknak ismerős lehet: az alacsony termetű vámszedő, hogy meglássa a Messiást, felmászik egy fügefára. Ezt Jézus sem hagyja szó nélkül, és még aznap együtt vacsoráznak. Lövétei Lázár László legújabb verseskötetében, a Zákeus fügefájában nem csupán feleleveníti a bibliai történetet, hanem egyfajta utazásra hív minket a jelentől a bibliai időkig visszamenőleg.

A kötet a Kalligram–Bookart közös kiadásában jelent meg 2023-ban.

A könyv három részre tagolódik. Az első az Öt fa címet viseli, amelyben – értelemszerűen – öt vers olvasható. A második rész adja a kötet „súlyát” a maga 29 versével. A lezárásban (Másik öt fa) szintén 5 vers található.

Az első és utolsó rész mintegy keretet ad a történetnek: a jelenből indul az első rész, a múltba kalauzol a második, majd ismét visszatérünk napjainkba a harmadik résszel.

A könyv kezdetén egy ajánlás olvasható Ferenczes Istvánnak, a Székelyföld egykori főszerkesztőjének címezve, aki korábban a szerzőnek ajándékozta a régi Bibliáját.

Az első rész egy apokrif idézettel indul a Tamás evangéliumából, amely öt, paradicsombeli fáról ír. A történetek változatos helyszíneken és időkben játszódnak az édenkerttől kezdve a világháborún át a jelenig.

A második rész mottója a Lukács evangéliumának 19. rész 2–4. versszaka. A versekben megismerkedünk Zákeus mellett Tektónnal, a görög rabszolgával. Zákeus története mellett a gadarai megszállotté is felelevenedik Tektón és Zákeus szó- és levélváltásaiban, valamint egy minikomédiában.

A 3. részben az élet és a halál jelenik meg. Többek között a költő a legkorábbi latin betűs magyar nyelvű szövegemlékünkhöz, a Halotti beszédhez nyúl hozzá egy vers erejéig. Az egyik legtöbbet feldolgozott magyar mű, amelyet egynémely kortársainak ajánlja.

A kortárs témájú, de klasszikus formába öntött versek az istenhit kérdését járják körbe. Lövétei új kötetét ajánljuk azoknak, akiket érdekel az Isten keresése, vagy ahogy a költő fogalmazott: kínlódnak a témával. Azoknak is érdekes olvasmányként hathat, akik nyitottak megismerni más aspektusból egy bibliai történetet.

A Zákeus fügefája Magyarország nagyobb könyvesboltjaiban (Líra, Libri), Erdélyben pedig a Booline-nál kapható.

Sz. Kárpáthy Kata

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Kárpátalja.ma