„Az igazi hazám Kárpátalja volt mindig és mindvégig”
28 éve, 1997. június 7-én hunyt el Sütő Kálmán kárpátaljai magyar költő. Élete során láthatta valamennyi hatalomváltást Kárpátalján, hazájához mindvégig hű maradt.
Sütő Kálmán 1910. december 16-án született a beregszászi járási Beregsomban. Kárpátalját egyetlen szűkkörű hazájának nevezte önéletrajzában.
„Nyomatékkal írom így, mert hányatott életemben kilenc évig volt Bécs a fővárosom, mint osztrák-magyar gyereknek, húsz évig Prága, hat évig Budapest és jelenlegi fővárosom Moszkva. De az igazi hazám Kárpátalja volt mindig és mindvégig”
— vallotta önéletrajzában.
Hat elemi osztály befejezése után rákényszerült arra, hogy munkába álljon, földművesként kereste a kenyerét a család egyháztól bérelt földjein. Jóval később, a szovjet érában érettségizett le. Fiatalkorában kezdett verseket írni, de korai zsengéinek többségét eldobta. Érdeklődő volt, olvasott. Költészetére hatással volt Petőfi és Ady. Első publikációja a tiszai árvíz ihlette a Tiszaújlak c. költeménye volt, amit 1933-ban adott közre a Magyar Gazda lap.
Szülőfalujában vezette a Magyar Kultúregylet színjátszó kört, két színdarabját is bemutatták (A vargyasi sötét napok, Fekete gróf).
Sütő Kálmán első verseskötete, a Lelkeket jöttem venni 1936-ban jelent meg Beregszászban,
amelynek terjesztését igyekeztek a hatóságok nehezíteni. Csehszlovákia után Lembergbe vitték. A fogságból 1946-ban szabadult. Míg távol volt, a hatóság házkutatást tartott nála, kéziratait lefoglalták, ekkor semmisült meg több száz verse.
1940-től Beregsom községi bírójaként tevékenykedett. 1943 őszétől a magyar hadseregben szolgált légvédelmi tüzérként, két évvel később hadifogságba esett. Hazakerülve kénytelen volt belépni a kolhozba. A Somi-tanyán élő ukránok tanúsították, hogy községi bírósága idején jól bánt a kisebbséggel, így elkerülte a letartóztatást bírói múltja miatt. A kolhozban dolgozott 1948-tól nyugdíjba vonulásáig.
„Voltam napszámos, kubikos, később földműves és jelenleg nyugdíjas kolhoztag, de mindenkor a nemzetiségem és anyanyelvem a magyar volt”
– írta önéletrajzában.
Az ötvenes években kezdett újra publikálni és irodalmi esteken részt venni Kárpátalja magyarlakta falvaiban. Versei megjelentek az 1954-es Új hang, az 1955-ös Szovjet Kárpátontúl és az 1958-as Kárpátok almanachban, valamint a Vörös Zászlóban, a Kárpáti Igaz Szóban és a Kárpáti Kalendáriumban. Rendszeresen részt vett a Vörös Zászló irodalmi stúdiójának találkozóin.
Sütő Kálmán második kötete 1961-ben látott napvilágot Kacagó faluvégek címmel. Harmadik kötetére 1984-ig kellett várni, amely S az életem most széjjelosztom… címet viselte.
1990-ben a Vergődő szél antológiában négy verssel szerepelt.
Verseit Nagy Zoltán Mihály összeállításában, Holdarcba nézve címmel 1992-ben adták ki.
1995-ben a Magyar Világszövetség ezüst emlékéremmel tüntette ki.
Sütő Kálmán költő 1997-ben hunyt el, 86 éves korában.
Emlékére szülőházán táblát avatott 2006-ban a MÉKK és az Együtt baráti kör, valamint a Somi Irodalmárok Emlékmúzeumában is megtalálhatóak munkásságát őrző dokumentumok és tárgyak.
Forrás: KMMI