718 éve született Petrarca

718 éve, 1304. július 20-án született Francesco Petrarca, olasz humanista költő.

Miután jogtudós apját Firenze városa 1302-ben száműzte, Francesco Petrarca Arezzóban született. A család 1312-ben Dél-Franciaországba, Avignonba költözött. Petrarca Carpentras-ban tanult, majd Montpellier-ben jogot hallgatott. 1320-ban öccsével visszatért Itáliába, s Bolognában képezte magát. Megismerte a klasszikus szerzőket s a népi költészezet is. Avignonban felvette az alsó papi rendeket, majd a pápai udvarban Giovanni Colonna bíboros mellé szegődött.

Fiatalon mélyen hívő ember volt, később kicsapongó élelet élt, majd plátói szerelmet táplált Laura de Noves iránt. Lauráról ma sem tudunk sokat. A költő 1327-ben látta meg a lányt, de szinte haláláig (1348) a közelébe sem került. Ennek ellenére a leány iránt érzett reménytelen szerelem végigkísérte a költő egész életét.


A világi sikereket Petrarca hiábavalóságnak tartotta, ezért gyakran visszavonult Vaucluse-i magányába. 1341 húsvétján a Capitoliumban költővé koszorúzták.


A kortársak szemében elsősorban humanista volt: ókori kéziratokat fedezett fel és másoltatott, történelmi és filozófiai tanulmányokat írt. Jelentős költővé Daloskönyve tette, amelyben Laura iránti szerelmén kívül az egységes Olaszország megteremtése iráni vágya is megszólalt, s bírálta a pápai udvar romlottságát is. Petrarca 1374. július 18-án halt meg Arqua városában (a mai Padovában).

Forrás: MTI