A hagyományőrzés jegyében Ének-, Zene-, Néptánc- és Kézművestábor Tiszapéterfalván

Az idén, július 9. és 16. között immár 16. alkalommal kerül megrendezésre a Tiszapéterfalvai Ének-, Zene-, Néptánc- és Kézművestábor.

A rendezvénnyel egyidejűleg, azonos helyszínen bonyolítják le a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát, melynek résztvevői elmélyíthetik népköltészeti és néprajzi ismereteiket. A továbbképzésre a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség rendezésében, a Magyar Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatásával kerül sor, a táborozást pedig a KMPSZ szervezi, a nevezett minisztérium és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával. Az utóbbi rendezvény lebonyolításában részt vesz továbbá a magyarországi Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, a Szarvasi Hagyományőrző Közalapítvány, a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola, Tiszapéterfalva önkormányzata, valamint Pál Lajos és családja, s a Magyar Nemzeti Kulturális Alap, illetve a helyi vállalkozók is támogatják a tábor munkáját.

– A rendezvény nyitányaként a résztvevők július 9-én este, a helybeli művelődési házban – a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában – megtekinthették A tekéntetes úr c. színdarabot, másnap kezdetüket vették a tábori foglalkozások, vasárnap este pedig – az ünnepélyes megnyitó alkalmából – meglepetéssel szolgáltunk Pál Lajosnak, a tábor egyik megálmodójának, az Aszódi Podmaniczky Művészetoktatási Intézmény jelenlegi tanárának, akit 60. születésnapja alkalmából zenei, illetve táncelőadásokkal köszöntöttek fel egykori viski zenésztársai, jelenlegi és volt tanítványai. Az ünnepségen – többek között – részt vett Tóth István, a beregszászi magyar konzulátus konzulja, dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a Rákóczi-főiskola elnöke, Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője, Virág László, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke, Homoki Gábor, a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola igazgatója, valamint Seres János, a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye esperese. A műsort követő fogadáson pedig a fellépő énekesek és táncművészek mellett Német István, az MTA Zenetudományi Intézetének főmunkatársa, valamint Vakler Anna, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető tanára köszöntötte az ünnepeltet– tájékoztat Pálné Jancsó Katalin, az Aszódi Művészeti Iskola tanára, aki férjével együtt szakmai vezetőként irányítja a tábor munkáját.

– Kellemes meglepetésként ért a felköszöntésem – jegyzi meg Pál Lajos. – S mit jelent számomra a 60. életév betöltése? Csak a személyigazolványomba pillantva vagy a tükörbe nézve szembesülök az életkorommal. Belül nagyon is fiatalnak érzem magam, s hiszem, hogy a folyamatos munka őrzi meg a frissességemet, az életenergiámat.

– A tábor foglalkozásain 150 diák vesz részt, akik kétharmada kárpátaljai gyermek, egyharmaduk pedig Magyarországról, illetve Erdélyből érkezett. A résztvevők többségét a líceum kollégiumában helyeztük el, a környező falvakban lakó 50 nebulót pedig szüleik fuvarozzák be reggelenként, s viszik őket haza, amint véget érnek az előadások, melyekre a Tiszapéterfalvai Református Líceumban, a Tivadarfalvai Református Parókián, a Tiszapéterfalvai Művelődési Házban, valamint a helybeli művészeti iskolában kerül sor. A KMPSZ „Általmennék én a Tiszán…” Népdaléneklési Versenyén első helyezést elért iskolások, valamint a versenyzők egy részét zenén kísérő Kovács Sándor Vári Zenekara térítésmentesen, a második helyezettek pedig 50 százalékos kedvezménnyel vehetnek részt a tábor munkájában – veszi vissza a szót Pálné Jancsó Katalin. – A múlt évben fúvószeneoktatással bővítettük a programunkat, viszont míg 2010-ben még csak furulyázni tanítottuk a gyermekeket, addig most Rónai Lajos, az Aszódi Podmaniczky Művészetoktatási Intézmény igazgatója a pásztorok kedvelt hangszere mellett a klarinéttal is megismerteti tanítványait. Ugyancsak újdonság, hogy Nagy Gabriella, a magyarországi Galgagyörki Napsugár Óvoda zenepedagógusa citerázni tanítja az érdeklődőket, s mivel a tiszapéterfalvai szülők kérték, hogy óvodáskorú gyermekeikkel is foglalkozzunk a táborban, így idén a zenepedagógus első ízben régi népi magyar gyermekjátékokat sajátíttat el 35–40 helybeli óvodással.

Természetesen a korábbi években lebonyolított programokat sem hanyagolják el. A vonósoktatás keretében Pál István (Szalonna), a Magyar Állami Népi Együttes prímása, Karacs Gyula, ugyanezen együttes brácsása, Pachert András, a Galga Zenekar nagybőgőse, illetve Péter Tamás, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákja könnyebben elsajátítható dunántúli ugrósokat, valamint zenei előképzettséget és virtuozitást igénylő kalotaszegi népzenét tanít.

Pál Eszter, a Váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola népi énektanára volt növendékeivel, a jelenleg már a zeneművészeti egyetemen tanuló Orbán Johannával, Szerencsés Martinával és Ábrahám Brigittával együtt magyar népdalokkal ismerteti meg a gyermekeket. Csemer Zsolt, a Magyar Állami Népi Együttes cimbalmosa a cimbalmozás világába vezeti el a tanulókat, míg a harmonikát oktató Pál Lajos és Biky Ottó, a Csornai Kerényi György Művészeti Iskola igazgatója Galga-menti népzenét sajátíttat el a diákokkal. A legtöbb érdeklődőt vonzó táncoktatás kezdő, illetve haladó csoportban folyik. Antal Ibolya és Roland, a Nyíregyházi Táncművészeti Szakközépiskola tanárai, Széphalmi-Tóth Judit, illetve Széphalmi Zoltán, a Gödöllő Táncegyüttes vezetői bukovinai székely, valamint szilágysági táncokat oktatnak.

Az immár nyugdíjba vonult F. Tóth Mária, a Nemzeti Kulturális Alap volt főtanácsosa – szintén újdonságképpen – nemezelést tanít, Kristofóri Gyöngyi, a Técsői Hollósy Simon Középiskola tanára gyöngyfűzéssel, Engi Ilona tiszapéterfalvai népművész csuhéfonással, míg Varga Judit nevetlenfalui szövőasszony rongypokrócszövéssel ismerteti meg a gyermekeket, Homoki Gábor irányításával pedig agyagedényeket készítenek, melyeket ki is égetnek a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola 2004-ben elkészült égetőkemencéjében.

Esténként táncházra kerül sor, melyeken Huszti Beáta és Csüri Szebasztián, a helybeli művészeti iskola tanárai, az „Örökség” Néptáncegyüttes vezetői tanítanak különböző táncokat. A Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia résztvevői – a foglalkozásokon való részvétel mellett – további programokon vehettek részt. Juhász Attila, a Szarvasi Művelődési Ház igazgatója a gyermekjátékoktatás, dr. Kész Margit, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára a népmesegyűjtés, Király Levente Zsolt, a Debreceni Református Tanárképző Főiskola pedagógusa a kóruséneklés és a hangképzés témakörében bővítette a tanárok ismereteit, Hutterer Éva, a Rákóczi-főiskola tanára pedig Gyermekélet Ráton címmel tartott előadást.

Július 14-én a tivadarfalvai református templomban hangversenyt adtak a továbbképzés résztvevői, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hangszeres zenélést tanuló hallgatói, valamint a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola tanárai. Július 16-án pedig táborzáró ünnepi műsor zárja a rendezvényt.

Lajos Mihály

Karpatalja