A magyar kultúra napját méltatták Salánkon

A Salánki Görögkatolikus Egyházközség is megemlékezett január 22-én a magyar kultúra napjáról.

Az egyházközségi teremben egybegyűlteket Csirpák József helyi parókus köszöntötte. A magyar Himnusz eléneklését követően Kalanics Éva, a Salánki KMKSZ alapszervezetének elnöke tartott előadást nemzeti imádságunkról.

A magyar kultúra napja alkalmával a salánkiak által hímzett, horgolt, neccelt terítőkből rendeztek kiállítást az egyházközségi teremben.

Emellett Hajgató Tamás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja okleveleket adott át a Hagyományok Háza által szervezett, akkreditált mézeskalácskészítő-tanfolyamot elvégzőknek.

A továbbiakban a salánki művészeti iskola tanárai és tanulói, valamint az Eszterlánc népdalcsoport és a Búzavirág táncegyüttes lépett fel.

Megemlékezésünk hivatalos része a Szózat eléneklésével ért véget.

Ezt követően kézműves foglalkozással folytatódott a program: a jelenlévők ütőfás mézeskalácsot, tükrös mézeskalács szíveket, valamint nemzeti színű mézeskalács emléktárgyakat készíthettek.

A program a Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően valósult meg.

 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma