A málenykij robot áldozataira emlékeztek Nagyberegen

A sztálini terror áldozataira emlékeztek november 24-én Nagyberegen. Az esemény istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban, majd a temetőkertben felállított emlékműnél folytatódott.

A megemlékezést Vass Bertalan, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyberegi Alapszervezetének elnöke nyitotta meg.

Majd Hajgató Tamás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja fejtett ki gondolatait:

– Hetvenöt évvel ezelőtt nemzetiségük miatt, igazságtalanul hurcoltak el embereket. Sokan sosem térhettek vissza otthonukba, míg akiknek ez megadatott, sokáig nem beszélhettek e szörnyű történtekről. Az emlékezésnek nemcsak az a jelentősége, hogy családtagjainkra és rokonainkra gondoljunk, hanem egyfajta emlékeztető szerepet is betölt: sem háború, sem erőszak nem kívánatos, értelmetlen. Ezt kell megtanítanunk környezetünknek – mondta.

A rendezvényen a helyi középiskola diákjai emlékműsorral tisztelegtek az elhurcoltak emléke előtt.

„ Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Máté 24,12-13) – kezdte beszédét Tóth László, a Nagyberegi Református Egyházközség lelkipásztora. – Isten igéje egy olyan világról beszél, amelyben élünk. Azok az emberek, akikre emlékezünk, saját bőrükön tapasztalták ezt meg, a gonoszságot. A fő üzenet mai is ez: ne hagyjuk, hogy szívünket átvegye a rossz, a gonosz! Emlékezzünk azokra, akik ma már nem lehetnek köztük!

Az elmúlt évekhez hasonlóan a megemlékezésen idén is részt vettek határon túlról érkezett nemzettestvéreink.

Végezetül a résztvevők közösen elénekelték az „Egyedüli reményem, Ó Isten, csak te vagy!” kezdetű éneket, majd elhelyezték az emlékműnél a kegyelet virágait és koszorúit.

A megemlékezés a KMKSZ Nagyberegi Alapszervezetének szervezésében valósult meg.

Bursza Krisztina
Kárpátalja.ma