A szívekben is legyen ünnep!

A karácsonyt megelőző időszak színes programkínálatából válogathatnak a Nagyberegi Tájházba látogató csoportok decemberben. Asztali dekorációk, mézeskalácsok, fenyődíszek filcből, fonalból és szalmából is sorra kerülnek a kézműves foglalkozások alatt. A közösségben való munka, az együtt tevékenykedés pedig nagyobb örömöt jelent az alkotás során.

December 1-jén Papiból érkező iskolásokat látott vendégül az intézmény. A fiatalok karácsonyi díszek készítésével foglalkoztak. A program tájházi sétával indult, mely során a csapat számára új és érdekes információk hangzottak el a ház berendezésével, eszközeivel, használati tárgyaival kapcsolatban.

Az alkotó munka a foglalkoztató teremben folyt. Papp Viktória és Markó Veronika kézművesek irányítása mellett fonalból és filcből készültek fenyődíszek. A folyamatot megismerve maguk a tanulók is rájöttek, hogy a kézzel készített alkotások nemcsak szépek lehetnek, de ugyanakkor időigényesek is. Értékük ettől emelkedik.

– Szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy nemcsak az üzletekben vásárolt díszek ékesíthetik a fenyőfát. A kézzel készített alkotások mindig értéket hordoznak – mondták a szervezők. – Az iskolások láthatták és megtapasztalhatták, hogyan lehet szép és kreatív karácsonyi díszeket készíteni természetes alapanyagok felhasználásával.

Minden résztvevő alkotott legalább egy fenyődíszt, az ügyesebbek hármat is, és örömmel vitték azt haza, többségük a szüleiknek készítette ajándékba. A szervezők remélik, hogy a fenyőfára is felkerülnek ezek a kézzel készített alkotások, hiszen a foglalkozások lényege pont ebben rejlik, hogy a kreativitás fejlesztése mellett valami olyan maradandót alkossanak a gyerekek, amiben utána örömüket lelhetik.

Mindeközben a tájház kemencéje sem pihent. Ezúttal ünnepi diós és lekváros kifli készült, amit a foglalkozás végén a gyerekek előszeretettel fogyasztottak el egy finom tea mellett.

A szervezők arra törekszenek, hogy az iskolások minőségi és egyben impulzusokkal teli időt töltsenek az intézmény falai között. A jelenlegi nehéz körülmények között különösen fontos, hogy egy kis ünnepi hangulatot varázsoljanak a gyerekek mindennapjaiba. A mostani foglalkozás kellemes, ünnepváró hangulatban telt.

A Nagyberegi Tájház programja a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Csoóri Sándor Alap, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg.

Gál Adél

Kárpátalja.ma