A Tiszahát megmentője

Egy méltatlanul elfelejtett történet: Hogyan sikerült 1945-ben húsz magyar falut visszaszerezni a megszálló vörös hadseregtől?

Egy fiatal magyar főhadnagy, Kecskési Tollas Tibor a második világháború végén az életét kockáztatta azért, hogy a Bereg vármegye déli részét megszálló Vörös Hadsereg visszavonuljon a trianoni határok mögé.

Tizenöt évvel halála után sokan már és még ma sem tudják, ki volt Kecskési Tollas Tibor költő, író, lapszerkesztő. Fényes csillag volt az ’56-os emigráció egén, aki egész életében tollal és fegyverrel harcolt nemzete szabadságáért és a magyar demokrácia megmentéséért. Emlékszem, amikor hosszú emigráció után meghívót kapott Sopronból és Vas megyéből egy szerzői est megtartására; hosszú vándorút után tért vissza gyerekkorának álmai színhelyére, Sopronba, melyet csaknem olyan lelkesen szeretett, mint szülőfaluját, a Borsod megyei Barcát. Sopron adta meg Tollas Tibornak a nemzeti öntudatot, az a II. Rákóczi Ferenc katonai reáliskola, melynek udvarán a nagy fejedelem bronz arca biztatta hajdanán, hogy kiáltó szó legyen. Akik rajongva hallgatták verseit, az emigrációban éppúgy, mint visszatérte után hazájában, hallgatóit lenyűgözte jellemének kristályfénye. Pedig sokan közülük nem tudták, hogy Tollas Tibor, mint az 1945-ös új magyar honvédség főhadnagya, titkos megbízatással megmentette azokat a tiszaháti községeket, amelyeknek lakóit a Vörös Hadsereg egy lista aláírására kényszerítette, hogy kérjék ennek az országrésznek a Szovjetunióhoz csatolását.

A kormányfő levelét megírta

A történet még 1944. november 21-én kezdődött, azelőtt, hogy Debrecenben megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Dálnoki Miklós Béla kormánya óriási kihívás előtt állt, mivel létrejöttének napján Magyarországnak még fegyverszüneti szerződése sem volt a négy győztes szövetségi nagyhatalommal, amikor szembesülnie kellett Moszkva imperialista szándékaival. Hivatalba lépésének második hetében Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök Kuznyecov vezérőrnagynak a következő levelet írta:

„A Magyar Belügyminisztérium a Bereg megyei magyar férfiak munkaszolgálatra való igénybevételéről az alábbiakat jelenti:

l. Bereg vármegyéből magyar férfiakat közel két hónappal ezelőtt munkaszolgálatra vitték. Beregszász városából és a szomszéd községekből, melyek a trianoni szerződés értelmében Csehszlovákiához tartoznak, november 19-én elvitték a 18-50 év körüli magyarokat. Ugyancsak elvitték Bereg vármegye trianoni területéről a beregszászi–városnaményi műúttól keletre eső községekből november 21-én a 18–50 év közötti férfiakat. Ez utóbbiak közül a papokat, ruszinokat, cigányokat, zsidó és görög katolikus vallásúakat visszaküldték Beregszászról a családjukhoz. A magyarokat Sztrijbe vitték, továbbá Szolyvára, ahonnan a csapi vasút mentén munkára osztották őket.

2. A munkaszolgálatra igénybe vett magyarok elhelyezése és élelmezése a beérkezett panaszok szerint nagyon gyenge. Sokan megbetegedtek, mert meleg ruha nélkül vannak.

3. Az érdekelt községek, ahonnan a magyar férfiakat munkaszolgálatra elvitték, a következők: Tarpa, Gulács, Jánd, Hergelyi, Tákos, Csaroda, Márok, Hese, Fejércse, Tivadar, Barabás, Vámosatya, Tiszakerecsény, Beregdaróc, Beregsurány, Nagybánya. A már hosszú idő óta munkaszolgálatra igénybe vett magyar férfiak hazabocsátása szükségessé vált, amiért ezeknek hazabocsátását kérem elrendelni.

Debrecen, 1945. január hó 7.

Tisztelettel:

Miklós Béla Miniszterelnök„

A magyar kormányfő levele nem érte el a célját, semmilyen pozitív reakció Moszkva részéről nem történt. A hivatalos magyar közigazgatási vezetők fáradozásai sem hozták meg a kívánt eredményt. Ezt mutatja Erős Jánosnak, Szabolcs és Szatmár vármegye főispánjának fáradozásai. A főispán a Szolyvára elhurcoltak érdekében Ungváron tárgyalást folytatott az Ukrán Nemzeti Tanács elnökével, Tirujanica úrral. Ugyanakkor egyre több jelentés érkezett Debrecenbe a kormányhoz, melyek azt bizonyították, hogy ez a terület egyre inkább szovjet irányítás alá kerül és Kárpát-Ukrajnának nevezték el. A rendőrség teljesen ukránokból állt. Moszkva csehszlovák bankjegyeket adott ki.

A Tiszaháton éppen úgy, mint Kárpátalján, a férfiak zömét elhurcolták, gyűjtőtáborokba osztották be. Az emberek összeszedése névtelen feljelentések alapján történt. A feljelentések egyszerűen fasisztának nevezik az elhurcolásra kijelölt személyeket.

A Tisza lett volna a végső határ

Moszkvában 1945 nyarán az a döntés született, hogy a trianoni határokon kívül újabb magyar területeket kebeleznek be. Amikor 1945. augusztus 16-án délután ukrán csapatok átlépik a trianoni határt, azokban az órákban állt Tollas Tibor a Honvédelmi Minisztérium igazoló bizottsága előtt, és fogadták el a demokratikus honvédség szolgálatára. Ezen a napon ukrán csapatok támadást intéztek az új magyarországi közigazgatási intézmények ellen. Vásárosnaményből este 20 óra 50 perckor, Nyíregyházáról 22 óra 30 perckor ukrán csapatok tehergépkocsikon előrenyomulva megszállták Beregsurányt, majd Tarpát, Barabást, Csarodát, Tiszaszalkát. Ezen csapatok a határőrséget, a rendőrséget lefegyverezték, és a Tiszán át a közlekedést beszüntették.

Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök 1945. augusztus 20-án levelet intézett Vorosilov marsallnak, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökének. A leveléből meg lehet tudni, hogy a Tiszaszalkán állomásozó fegyveres ukrán csapatok a polgári lakosság között szavazócédulákat osztottak szét és kényszerítették őket, szavazzanak arra, hogy a terület Kárpát-Ukrajnához csatoltassék. A köztisztviselőket is felszólították, hogy amennyiben nem akarnak Kárpát-Ukrajna állampolgárai lenni, úgy augusztus 17-én reggelig hagyják el állomáshelyüket. Ez a sors várt a korábbi rendőrségi apparátusra is. De várható volt, hogy újabb ukrán erők fogják a közeljövőben a trianoni határt átlépni. A beszerzett hivatalos jelentések szerint indoklásul felmutatták az Ukrán Nemzeti Tanács határozatát, amely szerint ezen a határszakaszon a Tisza lenne a végleges határ. A megszállást egy őrnagy parancsnoksága alatt, mintegy zászlóaljnyi erő hajtotta végre.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány hírszerzési lehetőségei erősen korlátozottak voltak, mivel a kabinet megszületésekor mindazok, akik kinevezésre kerültek a HM 40-es osztályába, a Veres Pálné utcában székeltek, és feladatuk volt a nemzeti kormány hírszerzési és elhárítási feladatainak a szolgálata. Ezzel szemben volt a szovjet megszállók, a kommunista párt által irányított HM Katonapolitikai Osztály a kommunista Pálffy György vezetésével, s ennek éppen a HM 40-es osztálynak a likvidálása volt a feladata. Ebben a helyzetben kapta Tollas Tibor azt a titkos megbízatást, hogy mint hadtápos tiszt menjen el erre a területre, és derítse fel, hogy Moszkva, a magyar kommunisták segítségével, milyen módszerekkel kényszeríti az ott élő lakosságot a Magyarországtól való elszakadásra.

A Tiszaháton történtek felderítésével Röder Jenő altábornagy Kecskés Tibort bízta meg. Röder Jenő ny. altábornagy 1967. február 4-i nyilatkozatában erről így írt: „Alulírott Röder Jenő ny. altábornagy igazolom, hogy Kecskési Tibor volt soproni reáliskolai növendékemet, mint főhadnagyot 1945-től 1945-ös új Magyar Honvédség 46 nyaráig a Honvédelmi Minisztériumba magamhoz vettem beosztásba. Én őt mind nemzeti, mind emberi vonatkozásban mindig a legmegbízhatóbbnak ismertem, tudtommal a Miniszterelnökség megbízásából bizalmas feladatként az északkeleti határszélen végezte munkáját.”

De mielőtt Kecskési Tibornak megtörtént 1945-ben az igazolása, már megvoltak az egyéni tapasztalatai a Bereg vármegyében lejátszódott eseményekről. 1944 végén, az akkori hadseregvezetéstől azt a parancsot kapta, hogy az 1. magyar hadsereg mögött felállított Tisza-vonalon a hídőrségi parancsnoki feladatot lássa el, ehhez tartozott Tiszaújlak hídja és Tivadarnál egy híd. „1944 októberében Tiszaújlak és Tiszabecs községekből visszavonulóban a 117-es tábori csendőrzászlóalj kötelékében szakasz-, majd századparancsnok lettem. Magunkkal hoztuk az újlaki gyógyszerész családját… Ők, a Roykó-család tagjai oroszul, németül és magyarul tökéletesen beszéltek.” „Egy ízben a Roykó-család mentette meg arányérzékével a századot attól, hogy a Bő-i repülőtér aláaknázott kifutópályájára ráhajtsák valamennyiünket. Később a legénység lassacskán szétszéledt, ki-ki hazafelé tartott, én április végén értem el Tiszabecsre. A Tisza túlpartjára eső Tiszaújlakra valók voltak Roykóék. De Tiszabecsen kiderült, hogy a kárpátaljai területet időközben a Szovjetunióhoz csatolták. Tiszabecsen tanácstalanul várakozva, nem tudtuk ugyanis, hogy mitévők legyünk, döbbenetes híreket kaptunk. 1944 decemberében a vásárosnaményi járáshoz tartozó községeket és három további falut, Tiszabecset, Uszkát és Milótát, a Tisza innenső oldaláról a kárpátaljai területhez csatolták a megszálló orosz csapatok és rögtön szovjet közigazgatást vezettek be.”

Tíz év börtön a honmentésért

Ezt követően Tollas Tibor azonnal Budapestre utazott, hogy jelentést tegyen a minisztériumban. Röder Jenő altábornagy azonnal azzal a titkos megbízatással látta el, hogy mint a minisztérium élelembeszerző tisztje teljes titoktartással további adatokat szerezzen be a térségben. A további adatok alapján a kormány magyar érzésű vezetői eljuttatták a jelentéseket a Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol és amerikai tagjaihoz, és így sikerült a Nagy Ferenc-kormánynak elérni, hogy a szovjetek a húsz tiszaháti községből is kivonták csapataikat és közigazgatási szerveiket, de az elhurcolt férfiak közül csak a húsz évnél fiatalabbakat és az 55 évnél idősebbeket engedték haza. Ez az óriási emberveszteség a hivatalos statisztikai adatokból is kitűnik. Kárpátalján a húszéves csehszlovák uralom ellenére az 1941-es népszámlálás szerint 285 ezer magyart, az 1965-ös adatok szerint viszont már csak 157 ezret és az 1970-es népszámlálás szerint 110 ezer magyart tartottak nyilván.

Későbbi kutatások bebizonyították, hogy a szolyvai haláltáborban miért haltak meg olyan sokan tífuszban. A táboron át északról folyt be a Latorca, amelybe a környék latrináinak tartalmát öntötték be, és ebből a szennyezett vízből kellett inniuk a tábor lakóinak. Az élelmezés is annyira gyenge volt, hogy sokan azért pusztultak el, mások a hidegtől, amit hiányos öltözékben kellett elviselniük, megint mások az embertelen munkától.

További értékes dokumentumok bizonyítják, hogy Moszkva miképpen fogadta a Nagy Ferenc-kormány erőfeszítéseit az 1946-os párizsi béketárgyaláson. Kertész István, a Külügyminisztérium által kijelölt Békeelőkészítő Bizottság vezetője Auer Pál párizsi követnek írta levelében: „Budapesten javasoltuk a szovjet kormánynak Kárpátalja déli részének visszacsatolását Magyarországhoz. Puskin ezt kereken elutasította. Néhány nap múlva a szovjet csapatok Kárpátaljáról bevonultak a Tiszahátra, és ott megszálltak néhány községet. Azokat rövid időn belül kiürítették. Ez nyilván figyelmeztetés volt, hogy többet is veszíthetünk, hogyha a magyarlakta területek visszacsatolását kérjük.”

Röder Jenő altábornagyra egyre nagyobb nyomás nehezedett az oroszok és a Pálffy György vezette katonapolitikai osztálytól, hogy rendelje vissza Kecskési Tibort a Tiszahátról. Miután a nemzeti érzelmű katonai vezetést eltávolították a Honvédelmi Minisztériumból, koncepciós perben először nyolc évre, majd tízesztendős szabadságvesztésre ítélték Tollas Tibort. Csak 1956 nyarán szabadult ki a politikai perek felülvizsgálatakor, de még az emigrációban is igyekeztek vád alá vonni, amelynek Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnöknek az Amerikában tett nyilatkozata vetett véget.

Nyilatkozat

Alulírott Nagy Ferenc volt magyar miniszterelnök igazolom, hogy Kecskési Tollas Tibort az 1945-ös és 1946-os esztendőkből ismerem, aki akkor mint a demokratikus honvédség főhadnagya különleges megbízást kapott tőlem és a honvédelmi minisztertől, hogy a Bereg megyei orosz csapatok által megszállt és közigazgatásilag kisajátított községek elhurcoltjai érdekében felderítést végezzen.

Kecskési Tollas Tibor ezt a feladatot a legnehezebb körülmények között mindvégig becsületes magyar munkával végezte még akkor is, amikor a katonapolitikai osztály és az államvédelmi szervek erre fölfigyeltek. Jelentései nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az akkori Szövetséges Ellenőrző Bizottság közreműködésével sikerült elérni, hogy a területeket újból visszacsatolják az anyaországhoz.

Tudomásom szerint a későbbiekben ez volt az igazi oka annak az üldözésnek, melyet ellene az ÁVO megindított s mely később börtönbe juttatta.

Washington, 1966. február 25-én

Nagy Ferenc

v. miniszterelnök

 Forrás: magyarhirlap.hu