Amíg a szív dobog, addig a nemzet élni fog

Hetedik alkalommal szervezték meg az egykori Máramaros megye koronavárosainak találkozóját Visken.
Károly Róbert király 1329-ben adott kiváltságot a négy településnek, Visknek, Husztnak, Técsőnek és Hosszúmezőnek. Ezen privilégium pozitívan hatott a későbbiekben a városok szellemi, gazdasági életének fejlődésére. Az ötödik város – Máramarossziget 1352-ben Nagy Lajos királytól nyert ugyanilyen privilégiumot. Így lett a későbbiekben öt koronavárosa a megyének, melyek között szoros gazdasági és kulturális együttműködés alakult ki. Ezt az egykori kapcsot igyekeznek mind a mai napig megtartani és megőrizni határon innen és túl.
Az ünnepség hagyományosan Visk nevezetes helyén, a református templom kertjében került megrendezésre. Az idei rendezvényre Hidvégi-Üstös Pál ultrasportoló és társa, Takár Károly aknaszlatinai óbányász hosszútávú kerékpáros és futó közel 502 km-t futottak Váctól egészen Viskig, a koronavárosok találkozójára, azzal a céllal, hogy felhívják a világ és a Kárpát-medencében élők figyelmét arra, hogy bátran jöjjenek erre a területre, hiszen itt béke van és nyugalom. A rendezvényt az alkalom megálmodója, ifj. Ötvös Sándor nyitotta meg. Ezt követően Bacskai József, Magyarország Ungvári Konzulátusának főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket, aki biztosította a jelenlévőket arról, hogy nincsenek egyedül, hiszen Magyarország és a Kárpát-medencében élő magyarok nemzeti összefogása az eddigieknél erősebben tanúskodik arról, hogy fontos számukra a kárpátaljai magyarság sorsa. A Beregszászi Magyar Konzulátus részéről Torzsa István konzul mondott köszöntőbeszédet. Majd a koronavárosok képviseletében László Károly, Técső város református lelkésze köszöntötte a találkozón összegyűlteket. Amint elmondta: „1329-ben mi, koronavárosban élők, kaptunk egy küldetést, egy feladatot, amelyet közel hétszáz esztendőn át igyekeztünk mind a mai napig teljesíteni.” Ahogy fogalmazott, az itt élőket a közel nyolcszáz éves múlt megtanította arra, hogyan éljenek békében és szeretetben együtt, mégis megmaradt nyakasságuk. Várkola Tibor, Hosszúmező polgármestere a település üdvözletét hozta. A rendezvényen jelen volt dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Kárpát-medencei Együttműködési Osztályának osztályvezetője.
Kvascsuk András viski és técsői római katolikus plébános köszöntőjében hangsúlyozta: „Amíg a szív dobog, addig egy ember ember marad, amíg egy szív dobog, addig egy nemzet nemzet fog maradni. Lehet, hogy elválasztottak minket, de amíg a szív dobog, addig a nemzet élni fog, bár fogyva, de törve nem. A magyar nemzet szíve ti vagytok, és bennetek él a nemzet.”
A rendezvényt a hosszúmezői énekkórus szolgálata, valamint Szeles Evelin, a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola diákjának előadása – aki Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versét adta elő – színesítette.
A rendezvény a tájházban folytatódott, ahol Ötvös Ida, a Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke köszöntötte a vendégeket.

Váradi Enikő
Kárpátalja.ma