Art’húr-díjat kapott Lengyel János

Art’húr-díjjal ismerték el Lengyel János Budapesten élő kárpátaljai írót, költőt, újságírót. Az elismerést Budapesten, a FényKultban adták át, könyvbemutatókkal egybekötve.

A rendezvényt a 32 éve működő Art’húr Irodalmi Kávézó lap és irodalmi közösség szervezte meg történetesen Lengyel János születésnapján, június 20-án.

A találkozót Jóna Dávid, az Art’húr alapító főszerkesztője nyitotta meg, majd a Tasson élő Naszvadi Judithtal beszélgetett irodalomról, a szerző életéről, terveiről és céljairól.

Naszvadi Judith és Lengyel János is az Art’húr egyik szerkesztője.

Jóna Dávid nemrégiben megjelent Erről van szó című verseskötetét Ugron Zoltán szerkesztő mutatta be. A kötet a 96. Ünnepi Könyvhét nyitónapján debütált.

A kulturális programot színesítette a Kéttamás zenekar fellépése, akik megzenésített költeményeket adtak elő.

Az Art’húr-díjat Lengyel János mellett Naszvadi Judith és dr. Csontos Márta irodalomtörténész is elnyerte. A díjátadó után Lengyel János bemutatta legutóbbi kötetét, az AB ART Kiadónál megjelent (J)Enciklopédia c. könyvet.

„Ez tulajdonképpen egy humoros félremagyarázó szótár, amibe 25 év termését sűrítettem bele”

– mondta Lengyel János. A vicces szócikkek közül Ugron Zoltán olvasott fel néhányat.

Lengyel Jánosnak gratulálunk az elismeréshez!

Kárpátalja.ma

Nyitóképen: Lengyel János és Oláh András a 96. Ünnepi Könyvhéten, forrás: Lengyel János Facebook-oldala