Átadták az Erdélyi Házat Munkácson

Hivatalosan megnyitotta kapuit szeptember 19-én az Erdélyi Ház Munkácson.

A hírt a Munkácsi Kulturális és Ifjúságpolitikai Osztály adta hírül hivatalos oldalán.

A megnyitót a kárpátaljai művész halálának évfordulóján tartották: Erdélyi Béla 1955. szeptember 19-én hunyt el. 

Kopriva Attila képzőművész, a Kárpátaljai Művészeti Akadémia docense, az Erdélyi Ház ötletgazdája elmondta, hogy a művész hat évig élt ebben a házban, gyermekkorát itt töltötte. A rekonstrukció után az épület múzeumként, műhelyként, kiállítóteremként, valamint művészeti központként üzemel. Különböző kézműves foglalkozásoknak, kreatív találkozóknak ad otthont. Emellett szeretnék, ha népszerű turisztikai célponttá is válna.

A megvásárolt ház rekonstrukcióját tavaly kezdték el. A projekt fő célja a hitelesség, a kortárs élet, a belsőépítészet újrateremtése volt. Ezért a fő figyelmet az Erdélyiről készült dokumentumok, fényképek, korai rajzok és festmények tanulmányozására fordították, mert a művész sok időt töltött műhelyében, valamint a munkácsi vár melletti helyszíneken.

Nyár eleje óta az Erdélyi Házban menekült családok kaptak szállást. Többek között Olekszandr Zsilcov művész is itt szállt meg családjával. A művész Kijevből menekült Kárpátaljára.

Az Erdélyi Ház Munkácson, az Erdélyi utca 22. szám alatt található.

Erdélyi Béla kárpátaljai magyar festőművész. Kelemenfalván született 1891. május 25-én. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla, Révész Imre, Olgyay Ferenc és Zemplényi Tivadar tanítványa volt. A két világháború között és azt követően festőgenerációkat nevelt Kárpátalján, és a művészeti életet is szervezte vidékünkön. Művészetére a francia festészet, Cézanne, Matisse, a Fauves-csoport hatott. Szinte minden műfajban dolgozott. Legismertebbek expresszív hatású portréi, tájképei és virtuóz csendéletei.

Kárpátalja.ma