Az aradi vértanúkról emlékeztek meg a Perényi Kultúrkúriában

Az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt kivégzett tizenhárom honvédtisztről és a Beregardóban született és nevelkedett vértanúról, báró Perényi Zsigmondról emlékeztek meg október 6-án a Perényi Kultúrkúria udvarán.

A megemlékezés kezdetén a Beregardói Református Nőszövetség Kórusának előadását hallgathatták meg a jelenlévők.

Majd Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a vértanúk életüket adták a haza szabadságáért, és ez ma is példa lehet számunkra. Ez az emlékezet adjon erőt a megmaradáshoz itt Kárpátalján.

– Elődeink abban a kilátástalan helyzetben sem adták fel, és harcoltak azért, hogy a magyar nemzet szabad legyen, harcoltak az elnyomás ellen – mondta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke. Majd hozzátette, hogy minden időben minden tőlünk telhetőt meg kell tenni. így van ez most is, ki kell állnunk magyarságunk mellett.

Balázs Antal református lelkész Isten áldását kérte a megemlékezőkre.

Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke elmondta, hogy az aradi vértanúk kitartása példaértékű lehet számunkra, hiszen a nehézségek idején kiálltak elveik mellett és nem adták fel. Emlékezzünk rájuk – zárta szavait az elnök.

Az ünnepség zárásaként a résztvevők megkoszorúzták báró Perényi Zsigmond emléktábláját.

Ezt követően pedig Nagyszőlősön is elhelyezték az emlékezés koszorúit Perényi Zsigmond szobránál.

B. K.
Kárpátalja.ma