Az idősek világnapja alkalmából méltatták a szépkorúakat Eszenyben
Október 1-én az idősek nemzetközi világnapja alkalmából a Szalókai – Eszenyi – Tiszaásványi – Tiszaújfalui Református Egyházközségek, valamint a Dorcas Ukraine Jótékonysági Alapítvány szervezésében méltatták a szépkorúakat. A rendezvényre 4 településről érkeztek a jelenlévők: Eszeny, Szalóka, Tiszaásvány és Tiszaújfalu.
A helyi református templomban Balogh Attila, az ungi református egyházmegye esperese ünnepi istentisztelettel nyitotta meg a rendezvényt. Ezt követően az eszenyi hittanos gyerekek szerepeltek.
Soós Zsolt tiszteletes köszönetet mondott, azért, hogy az esemény létrejöhetett, hogy az idős embereknek lehetőségük van találkozni, beszélgetni, értékes előadásokat meghallgatni.
Kovtun Okszána, a Dorcas Ukraine Jótékonysági Alapítvány Közösségi Védőháló project managare beszédében kiemelte, hogy fontos az időseket méltatni, hiszen az idősebb generáció az alap az életben, nélkülük ma nem lennénk itt. A Dorcas Ukraine célja, hogy támogassa, megerősítse a meglévő kapcsolatokat. A háború és a fiatalok elvándorlása miatt méginkább magukra hagyatottak lettek az idősek, ezért fontos az ilyen alkalmak megszervezése.
A rendezvény további része a Bárka Ifjúsági Központban zajlott.
Pilipcsinec Miroszláva, a Beregszászi Másodlagos Jogsegélynyújtási Iroda jogásza a tulajdonviszonyok jogi szabályozásáról, a hagyatéki végrendeletről, az ajándékozási szerződésről, az élethosszig tartó gondozási szerződés fontos kérdéseiről tartott előadást.
Bocskor Zita, a Juno Nőgyógyászati Klinika dietetikusa az időskori egészséges táplálkozásról, a betegségek megelőzéséről, a folyadékfogyasztás és mozgás fontosságáról tartott előadást. Az életmódi tanácsok mellett hangsúlyozta a lelkiegyensúly kiemelkedő szerepét is.
Az előadásokat követően a jelenlévők feltehették kérdéseiket.
A rendezvényen lehetőség volt vérnyomás és vércukor mérésre is.
Az esemény szeretetvendégséggel zárult, melyhez a helyi gyülekezet tagjai járultak hozzá.