Báloztak a rafajnaújfaluiak

Télbúcsúztató farsangi bált szervezett nemrég a KMKSZ Rafajnaújfalui Alapszervezete. Az eseményen a falusiak szép számmal összegyűltek, majd egy hajnalig tartó, jókedvű „eszem-iszom” alkalmával „eltáncolták maguktól a telet”.

A bálozókat köszöntve Demeter István, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke hangsúlyozta: ez a mulatság az összefogást dicséri. Mint elmondta, ezen összefogást legjobban talán az alábbi közmondás fejezi ki: „Sok kicsi sokra megy.” Az elnök jó szórakozást kívánt mindenkinek, majd megkezdődött a vidám mulatozás.

A szervezők a bálozók részére tartalmas kulturális programról gondoskodtak. Nagy tetszést aratva felléptek a rafajnaújfalui kultúrcsoport fiataljai. Közben szépen fogyott a gazdagon terített asztalok kínálata is. Demeter István és segítői több mulatságos játékot is kieszeltek a bálozóknak, volt tánc- és karaoke-verseny is. Megérte vetélkedni, mert a legügyesebbek jutalmul értékes ajándékokban részesülhettek.

A bál csúcspontján hajnalig tartó táncmulatság vette kezdetét, melyhez a Bózsár-zenekar biztosított élő zenét.

F.Zs.
Kárpátalja