Bemutatták Erdélyi Béla IMEN című könyvét

Az ungvári Ilko Galéria méltó helyszínéül szolgált Erdélyi Béla híres magyar festő, grafikus IMEN című művének bemutatására március 10-én. A kiadvány a Pro Cultura Subcarpathica megbízásából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság támogatásával jött létre az Olekszandra Garkusa Kiadó gondozásában.

A könyvbemutató moderátora, Molnár Ildikó, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Kulturális Főosztályának helyettes vezetője köszöntötte elsőként a jelenlévőket. Beszédében örömét fejezte ki aziránt, hogy létrejöhetett ez a projekt, és megköszönte a partnereknek a közreműködést.

124257_2

Buhajla József, Magyarország Ungvári Konzulátusának főkonzulja kiemelte Erdélyi Béla bohém és vidám személyiségét, amelyet sajnos a sztálini terror igyekezett fizikailag és szellemileg is megtörni. Az IMEN alkotás a művész születésének 125. évfordulója alkalmából készült, amely egy kötetbe rendezi a IMEN és Dímon regényeket, a művész naplóit, aforisztikus gondolatait.

Ivan Nebeszniknek, a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola rektorának ötlete alapján 2012-ben ukrán nyelven is kiadták Erdélyi Béla IMEN című könyvét, a megjelentetés körülményeit a főiskola vezetője ismertette.

124257_3

Volodimir Mikita akadémikus, Erdélyi Béla egykori tanítványa felidézte a művésszel együtt töltött időt és hozzá fűződő élményeit, majd a kiadó nevében Olekszandra Garkusa zárta a könyvbemutatót az alkotás ismertetésével.
Az esemény zenei aláfestését a Divertimento Kamarazenekar biztosította.

Kárpátalja.ma