Bevetés előtt – Műhelybeszélgetést tartott a KVIT

Megtartotta soros találkozóját a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) szeptember 27-én az Európa-Magyar Házban.

A megszokottól eltérően most nem egy adott témát dolgoztak fel a tagok, a rendezvény elején hivatalos ügyeket beszéltek meg a résztvevők.

Az alkalmon jelen volt Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke és Dupka György, a KMMI igazgatója, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke.

A KVIT meghívást kapott a VIII. Együtt Írótábor irodalmi karavánra, amelyet október 8. és 12. között tartanak. Ennek részleteit egyeztették a nap folyamán a jelenlévők. Az irodalmi karavánhoz csatlakozott költők, írók, alkotók meglátogatják Munkács, Beregszász, Nagybereg, Péterfalva, Tivadarfalva, Visk, Técső, Karácsfalva, Nagyszőlős tanintézményeit, könyvtárait, ahol rendhagyó irodalomórákat tartanak, találkoznak az irodalomkedvelő olvasókkal, eszmecserét folytatnak anyanyelvi kultúránk helyzetéről és jövőjéről. Ezenkívül lesznek még megemlékezések a történelmi és irodalmi emlékhelyeken, műhelybeszélgetések, valamint az Együtt folyóirat értékteremtő és -őrző munkájának elemzése.

kvit_02

A délután további részében a pályakezdő fiatalok munkáit elemezték a társaság tagjai Bakos Kiss Károly és Lőrincz P. Gabriella segítségével. Felmerült egy kötet megjelentetésének lehetősége a KVIT-tagok munkáiból. A műhelymunka éjszakába nyúló kötetlen beszélgetéssel zárult.

A következő alkalom az Európa-Magyar Házban lesz az októberi hónap folyamán.

Pusztai-T. Beatrix

Kárpátalja.ma