Bringák a falon

Az Artbike képzőművészeti pályázatának anyagából nyílik rendhagyó kiállítás február 17-én.

A múlt év végén hirdettek képzőművészeti pályázatot az Artbike névre keresztelt, kerékpáros művészetet, bringás témákat támogató kezdeményezés ötletgazdái. A kiírás sikerét és a képzőművészek téma iránti nyitottságát a beérkezett alkotások nagy száma jól jelezte, így a Kerekezz, Keretezz című pályázat válogatott anyagából február 17-én formabontó kiállítás nyílik.

A bemutató több ponton eltér a megszokottól, egyrészt a tárlat helyszínét illetően, hiszen a galériák, bemutatóterek steril közegét hátrahagyva, Budapest egyik romkocsmájában kerül sor rá, így helyezve a témához ezer szállal kötődő közegbe az alkotásokat, másrészt a lebonyolítás módját illetően, ugyanis a kiállítás egy koncertekkel fűszerezett, egészestés bringás rendezvény részeként tekinthető meg.

Az Artbike kiállításon, melyet Lutter Imre előadóművész nyit meg, többek között megtekinthető Novák Péter János, Makhult Gabriella, Miknyik Mihály, Lakatos Tamás, Bányai Brigitta, Papp Norbert, Mézes Márton, Máté Attila, Szpaszov Istvan Zsolt, Bánkúti Georgina, Tóth Eszter, Bihary Bea és Veres Dorottya alkotása is.

Az esemény, amely a Mountainbike Challenge hegyikerékpáros versenysorozat szezonnyitó bulija is egyben, a Budapest belvárosában található Sufni G’art’n-ben lesz. A hajnalba nyúló, ingyenesen látogatható rendezvényen fellép Sub Bass Monster és a Wetwood zenekar is. További információk a www.artbike.blog.hu oldalon találhatók.

Forrás: kultura.hu