Budapestre utaznak az ifjú kárpátaljai tehetségek

Hetven tehetséges kárpátaljai gyermek érkezik szombaton Budapestre. A mi segítségünkre az ukrajnai helyzet, az anyagi nehézségek, és a szinte lehetetlen útlevél- és vízumkérelem miatt volt szükség, enélkül a gyerekek aligha juthattak volna el a nagyszabású verseny selejtezőéig.
“Mi, a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai hisszük, hogy a tehetség kincs. Tudjuk, hogy a kibontakozásához nemcsak kitartó, szorgalmas munkára, de olykor szerencsére, és segítségre is szükség van. Ezért döntöttünk úgy, hogy az MTVA-val együttműködésben támogatjuk a Fölszállott a páva idei versenyének ifjú kárpátaljai versenyzőit” – mondta Szabó Dominika kommunikációs vezetőnk.
Nem kizárólag az utazást, szállást, ellátást biztosítjuk a Budapestre érkező kárpátaljai gyerekeknek, de az elődöntőbe jutott versenyzőket a továbbiakban is támogatjuk.
Ők bekerülnek a Nyilas Misi Ösztöndíj Programunkba, amely olyan tehetséges magyarországi és határontúli tanulóknak biztosít rendszeres anyagi támogatást, akik szerény anyagi lehetőségekkel rendelkeznek.
A kárpátaljai gyerekeket azonban nem csak a vasárnapi verseny izgalmai várják Magyarországon. Itt tartózkodásuk során egy városnéző túrán Szinetár Dóra kalauzolja majd őket végig a város nevezetességein, bogrács-partin vesznek részt a Városligetben, ahol meglepetés-vendégek (korábbi Páva-győztes művészek) is várják őket, sőt, ők maguk egy rövid ének- és tánc műsorral is kedveskednek a budapesti közönségnek, melyet szombaton 15:30 órakor a Hősök terén adnak elő.
„Nagy út áll előttük, mindenféle értelemben. A fiatalok látogatását mind mi, mind pedig a programok megvalósításban pro bono részt vevő partnereink is nagyon várják! – tette hozzá Szabó Dominika.