BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál Ungváron

A rövidfilmek kedvelői számára az idén is tartogatott meglepetéseket a 8. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. Az elmúlt évek pozitív visszajelzései után a fesztivál eddigi helyszíneihez – Budapest, Sopron, Szolnok, Nagyvárad, Magyarkanizsa – csatlakozott a felvidéki Érsekújvár és Ungvár is.
2012. szeptember 5—7. között a megyei könyvtár magyar és idegen nyelvű részlegén gyűltek össze az érdeklődők. Az eseményt megyeszékhelyünkön a KMDFKSZ (Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége) szervezte. A délután kezdődő és késő estig tartó filmvetítésre főként kikapcsolódásra vágyó egyetemisták látogattak el. A program érdekes és színes volt, hisz esténként magyar, valamint magyar felirattal ellátott amerikai, angol, spanyol, portugál, német, francia, olasz stb. műveket tekinthetett meg a nagyérdemű. A felhozatalban a művészi filmek mellett animációk, rajzfilmek és némafilmek is helyet kaptak. A pályázatra benyújtott magyar pályamunkák közül a szakmai zsűri olyan alkotásokat választott ki, mint a Suzie (Kövi Gergő), Tulipán (Ulrich Gábor), A kofa az uzsorás és a behajtó (Zsótér Indi Dániel), Csicska (Till Attila), Éjszaka (Zsély Csilla), Tiszta kézzel (Bagota Béla), Hungaricum Berlin (Szomjas György), Porcukor (Schwechtje Mihály). A rövidfilmek tartalmuk mellett hangulatukban is jócskán különböztek, hisz a drámáktól a humor világán át az elgondolkodtató lélektani művekig barangolhattak a nézők.
Turányi Tatjana, a KMDFKSZ elnöke elmondta:
– Baráti és ismerősi kapcsolatok révén, valamint volt elnökünk, Seremet Sándor segítségével kerültünk kapcsolatba a magyarországi Gombolyag Alapítvánnyal, akikkel egy megállapodást kötöttünk. Felkértek, hogy segítsünk idén a fesztivál kereteit Kárpátaljára is kiszélesíteni. A fesztiválra a várakozáson felüli 1844 munkából kb. 150 filmet válogattak ki, melyet most először nálunk is, a többi helyszínen zajló vetítésekkel egyidőben lehet megtekinteni.
Habár a szervezők szerint területünkön a filmfesztivál iránti érdeklődés alulmúlta várakozásaikat, mégis szükséges és fontos, hogy folytassák az ehhez hasonló rendezvények szervezését, ugyanis az ilyen alkalmak által fejlődik kultúránk, szélesedik látókörünk.

Bogáthy Boglárka
Kárpátalja.ma