Csendes koszorúzás a beregszászi Kölcsey-emléktáblánál

Csendes koszorúzással emlékeztek meg január 18-án a beregszászi postahivatal falán lévő Kölcsey-emléktábla előtt a Himnusz születésének évfordulója alkalmából. A megemlékezéssel indult el a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetnek (KMMI) és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozata.

A koszorúzáson Zubánics László történész, a KMMI és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke osztotta meg ünnepi gondolatait.

Az elnök elmondta, hogy reméli, az idei év kárpótolja a kárpátaljai magyarságot az utóbbi években elmaradott eseményekért.

Kifejtette, a magyar kultúra napja évkezdő esemény, és bár január elsején Petőfi Sándor születésére emlékezünk, az új év megnyitására helyeződik inkább a hangsúly.

Kiemelte a múlt ismeretének fontosságát, aminek kapcsán a Vérke-parti városban tavaly több megemlékezést tartottak.

„Hisszük, hogy a magyarság kulturális központjaként működő város még mindig példát tud adni abból, hogyan kell fenntartani intézményeinket”

– mondta, hozzátéve: ugyancsak példát ad Beregszász a magyar nyelv művelésére. Hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a közterületen lévő programot magyar nyelven tarthatták meg.

Zubánics László elmondta azt is, hogy Kölcsey nagy valószínűséggel a beregszászi postán adhatta fel a Himnusz kéziratát, emiatt kultikusnak nevezte a helyszínt.

Figyelmeztetett az idei esztendő kihívásaira, és arra kérte a hallgatóságot, hogy „ne üljünk fel a provokációknak”. „Próbáljunk tenni itt, Beregszászban, Kárpátalján, a Kárpát-medencében, hiszen mást nem tehetünk” – mondta. Ennek kapcsán beszélt az elmúlt év decemberében elfogadott törvénymódosításról, amelyet lehetőségnek tart arra, hogy tovább éljen a magyar nyelv, hiszen „az intézmények életteliek, és iskoláink anyanyelven oktathatnak”.

A csendes megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével és az emlékezés koszorúinak elhelyezésével zárult.

Az esemény az Európa-Magyar Házban folytatódott kulturális programmal, oklevélátadásokkal, majd megrendezték az idei Beregszászi Értelmiségi Fórumot.

Szabó Kata

Kárpátalja.ma

Fotók: Kárpátalja.ma