Csendesebb megemlékezés, lángolóbb szívek

Számos tömeges rendezvényt töröltek az elmúlt héten Kárpátalján az európai országokban egyre gyorsabban terjedő koronavírus miatt. Így mondták le a március 15-i beregszászi nagyszabású megemlékezést is.

Vasárnap délelőtt a templomból kijövő helyiek viszont nem tudtak szótlanul elhaladni Petőfi Sándor szobra mellett.

Rövid időn belül egy kisebb tömeg állt a Rákóczi téren és felcsendült a magyar himnusz. Többen érkeztek koszorúval, melyeket a himnusz közös eléneklése után elhelyeztek Petőfi lábánál. A csendes megemlékezésen részt vett Bocskor Andrea, az Európai Parlament képviselője, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, Zubánics László, az UMDSZ elnöke, Szilágyi Mátyás és Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátus főkonzulja, illetve konzulja, dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, továbbá főiskolai tanárok, civil szervezetek és egyházak képviselői, újságírók. A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.

Ezt megelőzően a római katolikus templomban Szilágyi Mátyás felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének az ünnep alkalmából magyarokhoz intézett levelét, melyet tapssal fogadtak a hívek. A református templomban Beke Mihály András tolmácsolásában hallhatták a miniszterelnök szavait.

Más, különleges volt ez az ünnep az elmúlt évekhez képest. Az emberek csendesebbek, elmélyültebbek, töprengőbbek voltak. Tetten érhető volt bennük a kettősség. Egyik oldalról ott pezsgett a tavasz, a meleg, a természet újjászületése miatt érzett öröm, a másik oldalon ott lapult a járványtól való félelem, a bizonytalanság, a nyomasztó várakozás. Ott csillogott a szemükben a büszkeség, mert magyarként, kokárdával ékesítve együtt állhattak a téren, ünnepelve a forradalom hőseit, azok bátorságát, de egyúttal jelen volt a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzése a jelenlegi kárpátaljai magyarságot illetően, hiszen éppen előző nap írta alá Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke a középfokú oktatásról szóló jogfosztó törvényt.

Közben minden nehézség ellenére idén talán forróbban lángoltak a szívek ott, a Rákóczi téren. Mert amíg van összegfogás, bátorság, amíg a nehézségek ellenére előtérbe kerül a magyarsághoz és az Istenbe vetett hithez való ragaszkodás, addig a kárpátaljai magyar mindig győztesként kerül ki minden harcból.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma