Díjeső Kárpátalján

A közelmúltban több alkalommal is beszámolhattunk olyan díjátadókról, kitüntetésekről, melyek során Kárpátalján élő vagy kárpátaljai származású magyar alkotók, művészek, illetve aktív társadalmi tevékenységet kifejtő személyek munkáját jutalmazták. Különböző területek képviselői részesültek a magas szintű elismerésekben: az egyházi, a kulturális (irodalmi, színházi, zenei), a civil mozgalmi élet, valamint a sajtó és a média világában felmutatott eredményeket egyaránt méltattak.

 

Március 2-án este gálaműsor keretében a Fonogram-díjátadón az év magyarországi autentikus népzenei album kategóriában a Rendhagyó Prímástalálkozó vihette haza a díjat. A lemez érdekessége, hogy több kiváló művész mellett Pál István „Szalonna”, kárpátaljai születésű népzenész muzsikáját is hallgathatjuk rajta.

Március 11-én Magyarország ungvári főkonzulátusán a kárpátaljai látogatáson tartózkodó Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Magyar Köztársaság Elnöke nevében állami kitüntetéseket adott át a kárpátaljai magyarság megmaradása érdekében kifejtett tevékenység elismeréseként. Gulácsy Lajost a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, Bendász Dánielt a Tiszti Kereszttel, Borbély Ibolyát pedig a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemrend Érdemkeresztjével tüntették ki.

Borbély Ibolya tanárnő nemzedékeket oktatott matematikára.  1997-benmegalakítota a Rákóczi Szövetség Beregszászi Járási Szervezetének ifjúsági tagozatát, azóta lelkesen ápolja a nagyságos fejedelem és a kuruckor kárpátaljai emlékeit.

Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök példamútató életútjával, áldozatos tevékenységével, a helyi református egyházban kifejtett munkájával elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Bendász Dániel, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Egyházkerületének esperese egyháztörténeti kutatásaiért, valamint a külhoni magyarság érdekében végzett több mint negyedszázados áldozatos munkájáért kapta az elismerést.

A média munkatársai első ízben vehették át az ungvári főkonzulátus által alapított sajtódíjat. Ilyen elismerésben részesültek a Duna Televízió és a Magyar Rádió kárpátaljai tudósítói. A sajtódíjat Tótik Enikő, televíziós szerkesztő és Iváncsik Attila, rádióriporter vehette át. Ugyancsak sajtódíjat kapott Jaroszlav Halasz, ungvári újságíró.

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából  kiosztott Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Vári Fábián László, irodalmi életünk vezéregyénisége az Iparművészeti és a Néprajzi Múzeumban.

A magyar színházi életben szerzett szakmai eredmények elismeréseképpen Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója és a beregszászi színház főrendezője Kossuth-díjat vehetett át a nemzeti ünnep alkalmából. A Jászai Mari-díjas rendező a méltatás szerint a magyar színjátszás legnemesebb hagyományait ápoló, a költészetet centrumba állító, társulatépítő, iskolateremtő munkásságáért, emlékezetes, méltán népszerű rendezéseiért részesült a legmagasabb magyar állami művészeti elismerésben.

A rendező kitüntetésével majdnem egyidőben Jászai Mari-díjat vehetett át Kristán Attila, a debreceni Csokonai Színház és a beregszászi társulat művésze.

Gratulálunk a díjazottaknak!

hrnk