Egy alig ismert kárpátaljai költőnő

Talán nem teljesen véletlen, hogy alakja feledésbe merült. Nem volt sem jelentős személyiség, sem kiemelkedő alkotó. Ha Hollósy Simon nem örökítette volna meg (mára elveszett) festményén, talán örökre elfelejtette volna a köztudomásúlag hálátlan utókor.

Nevét ma kevesen ismerik Kárpátalján. Holott egykor az ungvári szalonok közkedvelt vendége volt, az irodalmi és zenei életről írott tudósításai a korabeli újságolvasók körében nagy népszerűségnek örvendtek. Versei kevésbé találtak utat a kor vidéki olvasójához, holott ezek alapján joggal sorolhatjuk a kárpátaljai(nak is nevezhető) magyar irodalom előremutató, ám feledésbe merült hagyományai közé.

Blodlay Klára 1901-ben született Szatmárnémetiben. Apja Blodlay Ambrus, a 19. századvégi Szatmár közismert seborvosa, anyja Blodlayné Lázár Mirtyll, kitagadott földbirtokos-lány. Klára korán árvaságra jutott, rokonai 1910-ben az ungvári Kálvin János Református Árvaházban helyezték el, majd 1916-ban a Nagyszebenből Ungvárra származó Blau Ignác szatócs fogadta örökbe, akinek biztatására, nevébe egy magánhangzót toldva, Bodolay Klára néven kezdett publikálni. A ’20-as, ’30-as években igen termékeny, ír verset, novellát, színművet és újsághíreket. 1944-től írásai meggyérülnek, de naplójegyzeteket is tartalmazó füzeteit 1957-ben bekövetkezett haláláig vezeti. Közel kétezer kéziratoldalra rúgó szellemi öröksége fogadott húga, Blau Eszter-Borbála hagyatékából került elő.

A Bodolay-versekben igen sajátosan keverednek egyrészt a modernitás és a romanticizmus elemei, másrészt a valódi költői értékek és a megmosolyogni valóan dilettáns megoldások. Ennek ellenére az írásoknak van egyéni hangulatuk, sajátos gyermeki-női bájuk, kedves, naiv őszinteségük, amely értékek – kordokumentum jellegük mellett – érdemessé teszik e műveket a szélesebb körű megismertetésre.

Az ifjú Kláráról Hollósy Simon készített portrét. A festmény 1944-ben megsérült, majd nyoma veszett, csupán egy kézileg utószínezett gyenge minőségű fotókópia maradt fenn róla.

Bodolay Klára élete és munkássága

Bodolay Klára korai versei

Forrás: karpatalja.blog.hu