Elhunyt Fodor Géza
Kedden hajnalban hunyt el Fodor Géza kárpátaljai költő, esszéíró, nyugalmazott pedagógus – közölte Dupka György történész január 9-én.
Fodor Géza alapítója és tagja volt a Forrás Stúdiónak, első pillanattól aktívan működött közre Együtt irodalmi, művészeti, humán-tudományos, valamint kulturális folyóirattal
– írta róla Dupka.
A költő Dercenben született 1950. október 6-án, földműves családban. Tanulmányait szülőfalujában kezdte meg, majd Munkácson folytatta, ahol 1967-ben érettségizett le. Ezt követően a munkácsi gépgyárban helyezkedett el.
1967-ben kezdett publikálni.
Az ungvári területi nyomdánál 1970-től dolgozott, ugyanebben az évben vették fel az Ungvári Állami Egyetem magyar nyelv és irodalom szakára. A Forrás Stúdióban való tevékenységéért két évvel később el kellett mennie az egyetemről, és 1973-tól két évig sorkatonai szolgálatot teljesített. A leszerelése után folytatta tanulmányait. Ekkor a megyeszékhelyen kereste a kenyerét a tervezőhivatalban 1981-ig, majd pedagógusi pályára lépett.
A ’70-es években nem publikált, a ’80-as években ragadott újra tollat. Írásait a József Attila Irodalmi Stúdió Lendület rovatában jelentette meg a Kárpáti Igaz Szóban.
Fodor Géza első kötete 1987-ben debütált Széltükör címmel.
A József Attila Alkotóközösség alapító tagjai között volt 1988-ban. 1990-ben belépett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségbe, amelynek egy időben választmányi tagja is lett. Tagja volt a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának is 1992-től. Ugyanebben az évben jelent meg az Erdőn, mezőn, gyertyák című kötete, valamint Kovács Vilmos Testamentum kötetét ő állította össze és látta el utószóval.
1993-ban a Hatodik Síp szerkesztője volt. 1994-ben állította össze a Forrás Stúdió versantológiáját Nézz töretlen homlokomra címmel.
1997-ben publikálta a Fenyvesek árnyékában című kötetét. 2000-ben a Magyar Írószövetség elnöke oklevéllel tüntette ki.
2002-től az újraindított Együtt folyóirat szerkesztőbizottságában tevékenykedett, valamint elnyerte a Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma és a Hernádi Porcelángyár Manufaktúra díját.
Írásai kárpátaljai, magyarországi, szlovákiai és romániai magyar folyóiratokban, antológiákban jelentek meg. Írt színművet, esszét, fordított orosz verseket. Verseit ukrán nyelvre Jurij Skrobinec és Ivan Petrovci ültették át.
Több mint tíz év kihagyással jelentkezett újabb könyvvel, a Hamvazó hold a jávoron című gyűjteménnyel 2006-ban. Hatvanadik születésnapjára „A való világ varázsának mérnöke…” címmel adtak ki versesgyűjteményt. Angyalok kezéből kihulló tájoncímű kötetét Csordás László állította össze 2011-ben.
Háromszor is elnyerte az Együtt Nívódíjat: 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is.
Fodor Géza 73 éves volt.
A Kárpátalja.ma szerkesztősége osztozik a hozzátartozók fájdalmában.
Nyitókép: Dupka György