Elhunyt Soltész Péter ungvári festőművész

Január 20-án meghalt Soltész Péter ungvári festőművész. A szomorú hírt fia, Bandy Sholtes közölte a Facebook-oldalán.

Temetésének helyszínéről és időpontjáról később közölnek információt.

Soltész Péter Ungváron született 1945. október 14-én. Tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában (ma: Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Szakközépiskola) végezte, amit 1965-ben fejezett be.

Első önálló tárlatát 1987-ben nyitották meg. Festményeivel 1991-től kezdve folyamatosan szerepelt belföldi és külföldi kiállításokon.

1995-ben az Ukrán Képzőművészeti Szövetség tagja lett.

2000-től aktív résztvevője és társszervezője kárpátaljai és magyarországi művésztelepek munkáinak. Nevéhez fűződik a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének megalapítása, aminek társelnöke is volt.

Munkásságát elismerte többek között az Ukrajnai Képzőművészeti Szövetség, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a Kárpátaljai Megyei Közigazgatás. 2010-ben kapta meg a Hollósy Simon Képzőművészeti Díj – Kárpátaljai Magyar Nívódíját és a KMMI Munkácsy Mihály Emlékplakettjét. 2015-ben Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. 2017-ben nyerte el a Boksay-Erdélyi Díjat.

Soltész Péter 79 éves volt.

A Kárpátalja.ma szerkesztősége őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak.

Kárpátalja.ma