Először adták át a Drugeth Fülöp-díjat Kárpátalján

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség 2025-ben új díjat alapított azok munkájának elismerésére, akik sokat tettek vagy tesznek a kárpátaljai magyar közösség megmaradásáért.

A díj egy oklevélből és egy bronzszoborból áll. A szobor tervezője Igor Bródi építészmérnök.  

A Magyar Kultúra Napja alkalmából került átadásra az első Drugeth Fülöp-díj Ungváron, melyet dr. Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke, a Miniszterelnökség korábbi miniszteri biztosa vehetett át a kárpátaljai magyarság szülőföldjén való boldogulásának elősegítése és intézményhálózatának bővítése terén kifejtett köztevékenysége elismeréseként.

A díjat dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke és dr. Spenik Sándor, az UMDSZ UMNT elnöke nyújtotta át a kitüntetettnek.

Ungvárt és környékét Károly Róbert király Drugeth Fülöpnek adományozta, a rozgonyi csatában tanúsított vitézségéért.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség – Демократична спілка угорців України