Élőzenés táncház Beregszász központjában
Különleges alkalomra került sor május 28-án, szombaton Beregszászban. Magyar népzene és néptánc – mindez egy fergeteges koncert keretében, és végül, hogy ne érezhesse magát senki sem kívülállónak – élőzenés táncház a város főterén minden odalátogató számára.
A magyar népzene és a táncház-mozgalom népszerűsítésétét tűzte ki célul a rendezvény szervezője, a Kárpátaljai Sion Rádió. Az este népzenei koncerttel kezdődött a Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold termében a megjelenteket a Sion Rádió Főszerkesztője Birta Zoltán köszöntötte. A Budapestről érkezett Zurgó együttes a moldvai magyar népzene világába kalauzolta a hallgatóságot. Az öttagú együttes – vezetőjük Nagy Bercel – Bartók Béla–díjas, Magyarországon és határontúl is igen nagy népszerűségnek örvend. Zenéjük autentikus, eredeti csángó népdalokat dolgoznak fel. Dalaikba megszólal a hegedű, a koboz, a dob, a furulya, a kaval, a tilinkó, valamint az énekszó is. A Zurgó együttes szombat este is igazi táncra serkentő hangulatot teremetett: a közönség többszörös vastapssal jutalmazta a színvonalas előadást.
A koncert után a város főterén az Ungvárról érkezett Napraforgó Néptáncegyüttes bemutatója következett. Az együttes – vezetője Sütő Mihály, Ukrajna Érdemes Művésze – első ízben lépett fel Beregszász közönsége előtt. Láthattunk alföldi, szatmári lassú és friss csárdást, tapsost, román legénytáncot. A táncok közötti szünetekben az együttes népdalcsokrokkal gondoskodott a hangulat fokozásáról.
Az est zárásaképpen – 18 év után újra – élőzenés táncházra került sor a város főterén, a talpalávalót ezúttal a Zurgó együttes húzta. A vállalkozó kedvű és táncos lábú gyermekek, ifjak, felnőttek hivatásos tánctanártól moldvai, kör- és sortáncokat tanulhattak. A botosánka, drumuj, öves, zdrabuleánka hangjaira együtt táncoltak a kárpátaljaiak, ukrán és lengyel turisták, képviseltette magát szinte minden korosztály – a 4 éves résztvevőtől a 80 évesig.
Az éjszakába nyúló mulatságot csángó magyar imádság dallamai zárták.
A Sion Rádió szervezésében már ezelőtt is több koncertre került sor. A népi örökség megismertetését az itt élő magyarsággal ezután is szeretnék folytatni a szervezők. Reméljük, a népzenei koncerttel, táncbemutatóval és az élőzenés táncházzal hagyomány született, s a jövőben is lehet része Beregszász városának hasonló élményben.
Kiss Julianna