Emléktáblát állítottak Jankovics Mária tiszteletére

A Kárpátaljai Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának kezdeményezésére október 20-án felavatták és megkoszorúzták Jankovics Mária kárpátaljai grafikus és textilművész emléktábláját.

A művésznő egykori házának falát díszítő emlékmű Hrabár Natália alkotása.

Kulin Ágnes, a RIT elnökének elmondása alapján a tábla egy sorozat első darabját képezi, ugyanis a Révész Imre Társaság többi elhunyt tagja számára is tiszteletet szeretnének nyilvánítani ilyen módon a jövőben. Ez alkalommal a választás nem véletlenül esett Jankovics Máriára, hiszen 1990-ben ő volt a RIT egyetlen női alapító tagja. Emellett ebben az évben ünnepli harmincadik évfordulóját az Irka folyóirat, egy hangsúlyos név az ungvári alkotó életében.

„Nagyon örültem, amikor bekapcsolódott a magyar kulturális életbe, és mégjobban örültem, amikor felkértük, hogy az Irka arculata legyen. Meghatározó személyisége ennek a lapnak, hiszen ő illusztrálta és találta ki a gyerekeknek azokat a kifestőket, amiken felnőtt egy generáció. Mondhatnám úgy is, hogy ízlésformáló hatása volt” 

– mondta el Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke.

Jankovics Mária 1962. május 24-én született. Születése után nagyon hamar kezdett el a művészetekkel foglalkozni. Mint nagyon sok fiatal kárpátaljai művészlélek, az Ungvári Iparművészeti Iskolába jelentkezett, ahol kerámia szakon tanult.

Ebben az időszakban következett be egy az élete pályáját átíró pillanat: csonttuberkulózissal diagnosztizálták. Nem tudott tovább a nyers, rideg agyaggal dolgozni a kerámiaműhelyben, betegsége döntés elé állította. Ekkor talált rá második szerelmére, a textilművészetre. A Lembergi Képzőművészeti Akadémia dekoratív textilművészeti szakát fejezte be. Az akadémiát befejezvén visszatért Ungvárra, a szülői házba, ahol kezdetét vette alkotói pályája.

„Nagyon sokunk ismerheti az ő szecessziós, végtelen, hullámzó vonalak jellemezte grafikai világát. Az 1993-ban indult Irka folyóiratot a kezdetek óta ő illusztrálta más kárpátaljai művészekkel egy sorban, és 1996-tól az Irka arculatát teljes egészében neki köszönhetjük. Marika néninek nagyon fontos volt a gyermekek művészeti látásmódjának a fejlesztése, hiszen sok gyermek a képzőművészetek világával Marika néni rajzai által ismerkedett meg. Ő volt a belépő, az első lépés, ő nyitotta meg az ajtót a kárpátaljai fiatalság számára, többek között számomra is

– emlékezett vissza Kulin Ágnes.

Aktívan vett részt a kárpátaljai és az ungvári művészeti életben. Amellett, hogy 1990-ben alapítótagja volt a Révész Imre Társaságnak, 1993-ban belépett a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságába is. Ettől a ponttól mind a két szervezetnél tevékenykedett, amennyire egészsége engedte.

Jankovics Máriának életében két nagy szerelme volt: a kerámia és a batik, és ez az emléktábla mind a kettőt megszemélyesíti: az alapanyaga égetett porcelán, és a grafika, amely díszíti, a művésznő egyik batikfestményének a részlete.

Kárpátalja.ma