Értelmiségi fórum a MÉKK és a KMMI szervezésében

A magyar kultúra napján Beregszászi Értelmiségi Fórum 2015 címmel tartott rendezvényt a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI).

Január 22-én az Európa–Magyar Házban összegyűlők először Zubánics László, a KMMI elnökének köszöntőjét hallgathatták meg. Elmondta, hogy a 2015-ös év igazán gazdag lesz kulturális programokban, hiszen magyar nemzetünk számos kiemelkedő alakjának jeles évfordulóira emlékezünk idén.

Ünnepi előadást tartott Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának tiszteletbeli elnöke Irodalom, felelősség, identitás címmel.

Ezt követően átadták a különböző kulturális díjakat. Együtt Nívódíjban részesült Németi Anett (Palló – Stolberg), akinek 2014-ben kiemelkedően jó versei, írásai jelentek meg az Együtt folyóirat hasábjain. A díjat és az azzal járó pénzjutalmat Vári Fábián László József Attila-díjas költő, az Együtt szerkesztőbizottságának elnöke adta át.

Díjazták a KMMI által meghirdetett tehetséggondozói pályázat nyerteseit is. A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) bírálta el a pályaműveket. A grafika kategóriában elismerésben részesítették Szalontai Alexandrát. Vers kategóriában I. helyezett Kopriva Nikolett, II. helyezett Pliszka Tímea, III. helyezett Tóth Dominika lett. A KMMI vezetőségének és az Együtt szerkesztőbizottságának a döntése értelmében a próza kategória összevont díját a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság kapta meg. Az okleveleket és a pénzjutalmakat Zubánics László adta át a díjazottaknak.
Felszólalt Lőrincz P. Gabriella költő is, aki beszélt a KVIT megalakulásáról és munkájáról, és biztatta a fiatal szerzőket a műhelymunkákon való részvételre. Emellett elmondta, hogy ez évben a társaság még inkább igyekszik élő irodalomórákon népszerűsíteni a kárpátaljai magyar irodalmat.
ertelmisegi_forum2_2015

A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia évről évre díszoklevéllel tünteti ki azokat a személyeket, akik a magyar társadalmi és kulturális élet fejlesztése érdekében eredményes tevékenységet folytatnak. Eddig 158 kárpátaljai közéleti személyt méltattak az elismeréssel. A díjat Pomogáts Béla adta át a fórumon. Idei AK-oklevelesek:
dr. Zékány Krisztina nyelvész, az UNE Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kara Magyar Filológiai Tanszékének docense;
Nagy Anikó, a Kárpátaljai Megyei Filharmónia és a Magyar Melódiák kamaraegyüttes énekese;
a 25 éves eszenyi Ritmus néptáncegyüttes (művészeti vezetője: Szabó Tibor);
Pavlik Márta, a Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai Koledzse magyar tagozatának pedagógusa;
Szabó Gyula népzenész, a Derceni Művészeti Iskola tanára, a népi zenekar vezetője;
Pocsai Vince beregardói református lelkész;
Szajkó Tibor fotóművész, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium igazgatóhelyettese;
dr. Tóth Mihály kisebbségi jogász, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa;
dr. Csernicskó István nyelvész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és a Hodinka Antal Intézet vezetője;
Pusztai-Tárczy Beatrix irodalmár, a Kárpátalja.ma hírportál irodalmi rovatának szerkesztője;
Mester András, Mezőgecse polgármestere, a Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesületének elnöke;
Komáromi-Kokas Erzsébet, a péterfalvai Kokas Banda énekese, a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport vezetője;
Ambrus István pedagógus, a Técsői Református Líceum igazgatója.
ertelmisegi_forum3_2015

Az ünnepség folytatásaként a tavaly 80. életévét betöltött Pomogáts Bélát köszöntötték. Vári Fábián László költő és Szalipszki Endre főkonzul elmondták személyes baráti köszöntéseiket, illetve átadták ajándékaikat. Lőrincz P. Gabriella az ünnepeltet Kovács Vilmos Folytatás c. versével köszöntötte, Csobolya József is egy szavalattal kívánt hosszú életet és jó egészséget a neves irodalomtörténésznek.

Végül Dupka György és Csordás László bemutatta Pomogáts Béla A lélek térképe c. tanulmánykötetét, melyet a helyszínen dedikált is a szerző.

A magyar kultúra napi rendezvény állófogadással ért véget.

Pusztai-Tárczy Beatrix
Kárpátalja.ma