Farsangoltak a bakosiak

Január 9-én a bakosi római katolikus egyház hívei megtartották első farsangi báljukat, amelynek megálmodója Szilágyi Feri bácsi, az egyház máig hűséges, tiszteletbeli és örökös gondnoka. Bár ő maga, sajnos, nem vehetett részt a fergetegesre sikeredett estén, de az ő biztatására szánták el magukat az egyháztagok a vigadalom megszervezésére.

Kicsit döcögősen indult a szervezkedés, mert sokan ódzkodtak tőle, és kételkedtek az est kimenetelét illetően. Végül minden a helyére került, és egy jól sikerült farsangi bál kerekedett belőle.

A kellemes meleg mellett még kellemesebb muzsikaszó fogadta a vendégeket, amelyet Szanyi S. Sándor gyönyörű harmonikajátéka és a gazdagon megterített asztal biztosított.

Az egybegyűlteket Jaczkó József atya köszöntötte egy szép igével, majd hitet adott abbéli reményének, hogy lesz folytatás, sőt, reméli, hogy hagyománnyá növi ki magát a rendezvény. Elmondása szerint az embereknek néha szükségük van a felhőtlen kikapcsolódásra, hátrahagyva a mindennapi gondokat, bajokat.

Szántó Edit, aki a bátyúi KMKSZ-alapszervezet képviseletében tiszteletbeli vendégként volt jelen, felidézte a régi hangulatos bálokat.

Balogh Mária, a másik tiszteletbeli vendég a bakosi egyházi hétvégi magyar iskola tanáraként osztotta meg gondolatait a társasággal. Ő is meleg szavakkal beszélt Szilágyi Feri bácsiról, kedves öreg barátjáról, aki bölcs előrelátásával idejében felismerte a magyar nyelv kihalásának veszélyét, és szorgalmazta a hétvégi magyar iskola beindítását szülőfalujában.

Zárszavában Orbán Ferenc felidézte a bakosi katolikus templom felépítésének időszakát, kiemelve Szilágyi Ferenc odaadó munkáját, szervezését.

Egy jó mulatságról a tánc sem hiányozhat, ropta is fiatalja-öregje, ki-ki energiája szerint. Észre sem vettük, hogy éjfél is elmúlt. Szívünkben megannyi szép és jó érzéssel, melegséggel indultunk haza.

Szabó Ilona és Mezei-Demjén Orsolya munkája nélkül nem sikerült volna ilyen fergetegesre ez a felejthetetlen élményt nyújtó varázslatos este.

Köszönet mindazoknak, akik hozzájárultak a csodálatos bál megszervezéséhez. A bakosi római katolikus egyház ismételten bebizonyította: összetartásban és példamutatásban példamutatóak.

Balogh Mária

Kárpátalja