Fedák Sári halálának 70. évfordulójára emlékeztek Beregszászban

Idén emlékeznek Fedák Sári, kora jelentős primadonnája halálának hetvenedik évfordulójára. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház csendes koszorúzással és a színésznő életéről szóló előadással méltatja az évfordulót május 5-én Beregszászban.

Először a Kárpátaljai Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának falán található emléktáblát koszorúzták meg. Ezután a Kossuth téren található Fedák Sári-szobor előtt rótták le tiszteletüket az emlékezők.

Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója elmondta, hogy

„A beregszászi színház szívügyeként tekintett arra, hogy Fedák Sári emlékezetét megfelelően őrizze és ápolja, így a Fedák Sári-szobor állítása és a Fedák-díj alapítása után különböző tematikus napokat igyekszünk szervezni. Így történik ez most, május 5-6-án is, amikor Fedák Sári halálának 70. évfordulójára emlékezve egyfajta utódaiként tisztelgünk előtte a beregszászi színházban.”

A megemlékezés folytatásaként május 5-én 17.00 órai kezdettel tekinthették meg az érdeklődők a Fedák Sári életéről készült előadást Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas, érdemes művész alakításában, amit május 6-án a Tiszaújlaki Művelődési Házban is megtekinthetnek az érdeklődők a KMKSZ társszervezésében.

Mindkét napon adománygyűjtést tartanak a halábori születésű Major Ádám részére, segítve az Összefogunk Ádiért Alapítvány támogatására.

Kárpátalja.ma