Felejthetetlen Boccaccio-est

Fergeteges színházi előadásban volt része a zsúfolásig megtelt művelődési ház közönségének 2012. április 22-én.

A KIM jóvoltából, a KMKSZ megyei rendezvényeként került sor Giovanni Boccaccio Sólyompecsenye című játékára, amelyen több környékbeli alapszervezet is képviseltette magát. Az előadást megtisztelte jelenlétével Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja.

Szó szerint nagy várakozás előzte meg a bemutatót, mert a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) társulata ugyan a kezdetektől fogva gyakori vendég Csapon, ezt a darabot eddig nem sikerült elhozni. Most sem volt egyszerű, hisz a társulat négy tagja egyenesen Debrecenből érkezett.

A hálás közönség az első perctől élvezte az előadást, hangos tetszésnyilvánítással reagált minden látványos mozzanatra, ami nem is volt csoda, hiszen Trill Zsolt hihetetlen profizmusa, ahogyan a nézőket szinte bevonta a játékba, Szűcs Nelli sziporkázó alakítása, csakúgy mint a többi művészé, mindenkit lenyűgözött. A kilenc színművész jóvoltából elénk tárult a középkori pestisjárvány által sújtott Itália, ahol megannyi gyász és keserűség mellett mindig jelen volt és győzött a szerelem.

A darab a ma emberének is azt üzeni, hogy történjék bármi rossz, az élet mindig megköveteli a magáét. Hasonló gondolatok köré építette pohárköszöntőjét Bacskai József főkonzul úr azon a rövid fogadáson, amelyet a KMKSZ Csapi Alapszervezete adott a társulat tiszteletére az előadás után.

A baráti beszélgetések során felemelő érzés volt megtapasztalni, hogy a Magyarországon is elismert, többször kitüntetett művészek ugyanolyan szerény, munkájukat alázattal végző kárpátaljai magyarok maradtak, mint akik pályájuk kezdetén voltak. Mentalitásuk, ragaszkodásuk a szülőföldhöz példaértékű.

Mi, csapiak, külön büszkeséggel nyugtázzuk a társulat közösségünkhöz való ragaszkodását. Köszönjük, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez így is maradjon.

Halász Ella, a KMKSZ Csapi 
Alapszervezetének választmányi tagja

Kárpátalja