Film az iskolai bántalmazásról

Szerző: | 2017.05.05., 09:49 | Kulturális hírek

Feladata a filmeknek, hogy direktbe foglalkozzanak a társadalom problémáival? Hogy szinte már didaktikusan ráirányítsák a figyelmet a kamaszok helyzetére? A közönség szerint biztosan, hiszen a svájci Amateur Teens című film Közönségdíjat kapott a Zürich Film Festivalon. Témája nem más, mint az iskolai zaklatás, kiközösítés, a közösségi média negatív hatásai és a tinédzserkor örök félelmei, problémái.

A történetben átlagos kamasz fiúk és lányok életébe pillanthatunk be, akik egy zürichi középiskolában tanulnak, és éppen arra vágynak, mint minden gyerek, fiatal és felnőtt: hogy szeressék és elfogadják őket. Csakhogy a csillogó szelfikkel teli közösségi média és a megfelelési kényszer hatására a fiatalok letagadják valódi érzéseiket, hogy minél lazábbnak és szexibbnek látszanak. A film nagyon szépen és érzékletesen mutatja be, hogyan küzdenek a szereplők. Hiszen a tizenévesek ugyanúgy érzik, hogy nincs minden rendben, és szükségük lenne segítségre. Tesznek is néhány gyenge kísérletet arra, hogy elmondják félelmeiket, érzéseiket, csakhogy a szülők nem hallják meg a segélykiáltásukat – vagy mert nem akarják, vagy mert észre sem veszik, hogy gyerekeik mit szeretnének mondani.

Ebben a korban ugyanis annyi minden „ciki”. A világ a kortársak véleményéből, tetteiből, szavaiból épül fel, és minden, mint a porcelán, törékeny. Elég egy rossz szó, egy félresikerült randi, egy hiba, és már rajtuk röhög az egész iskola, és összeomlik a világuk.

A film több kérdést is feszeget. Az egyik az iskolai zaklatás és kiközösítés. Az új diáklányt társai megalázzák és teljes kétségbeesésbe kergetik. A végén olyan tragédiába sétál bele, melyből talán fel sem fog tudni épülni, főleg nem segítség nélkül. A jelenetek azonban jól érzékeltetik: az iskolában nincsenek fekete-fehér szereplők, jók és rosszak. Nehéz különbséget tenni elkövető és áldozat, bűn és ártatlanság között. A tettesek ugyanúgy szenvednek, mint a bántalmazottak, sőt, könnyen fordul a kocka, és a korábbi áldozatból is bántalmazó válhat.

Az alkotás felvillant más tinédzserkori problémákat is: az egyik fiú nem tudja kezelni az indulatait, a másik bukásra áll számtalan tantárgyból, a lányok között pedig hatalmi harcok dúlnak: ki a menőbb, kire lehet felnézni azért, mert idősebb férfiakkal keveredik kalandokba. Mindkét nem próbál megfelelni a közösség kényszerének, amely azt üzeni: szűznek lenni ciki. A szexualitással kapcsolatos kérdéseket azonban ugyanúgy nem merik feltenni a diákok a szüleiknek. Ha mégis: nem kapnak mást, mint túlféltést és nagy általánosságok puffogtatását, mint: „Majd kinövöd”. Nincsenek támaszaik, kapaszkodóik, fogalmuk sincs, mi lenne a helyes döntés, ezért az internet, a közösségi média és a kortársak válaszait, tanácsait fogadják meg. Jól példázza ezt a következő beszélgetés is anya-lánya között: „Anya, neked milyen volt az első alkalom?” – kérdezi a lány, válaszként pedig csak ennyit kap: „De ugye védekeztetek?”

Sajnos az iskola, a tanterem, a tanóra hasonlóan érzéketlen világnak látszik. A tanárok a tananyagra és a tanulmányi eredményekre, dolgozatokra koncentrálnak, és nem veszik észre a diákokban és diákok között zajló harcokat. A film azt is megmutatja, hogy ezekben a harcokban nem két szereplő: bántalmazó és áldozat vesz részt, hanem mindig ott vannak a nézők is. Azok, akiknek a figyelme és csodálata végett „érdemes” produkálniuk magukat a tetteseknek, mert nevetnek a másik csúfolásán, és felnéznek azokra, akik veszélyes kalandokban vettek részt.

A produkciónak vannak erősebb jelenetei, de néha már túl didaktikussá válik – például akkor, amikor a tinilányok megkérdezik egymást: miért nem tanítanak az iskolában az életre? Mégis olyan témákra irányítja rá a figyelmet a film, amely országhatároktól függetlenül érint minden társadalmat.

Az Európai Unió elítélte az oroszországi rendőri erőszakot és őrizetbe vételeket

Az Európai Unió elítélte az oroszországi rendőri erőszakot és őrizetbe vételeket

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében elítélte szombaton az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista támogatására, hatósági tilalom ellenére tartott aznapi oroszországi tüntetések számos résztvevőjének őrizetbe vételét és az ellenük alkalmazott “aránytalan erőszakot”.

Pin It on Pinterest

Share This