Fókuszban a beregi motívumok

Tájházak Napját tartottak a Nagyberegi Tájházban április 21-én, csatlakozva ezzel a magyarországi Tájházszövetség által meghirdetett programhoz.

A Tájházak Napját a Magyarországi Tájházak Szövetsége hagyományteremtő célzattal hívta életre 2013-ban. Az eseményt minden évben Szent György napjához igazítva, április 24-hez közel eső hétvégére hirdetik.

A paraszti hagyományban a legszélesebb körben volt elterjedt és ismert Szent György alakja. A jeles naphoz kapcsolódik a tavaszi állatkihajtás egykori emléke. A programsorozattal nemcsak erre, hanem a megújulásra, a természet és az emberek újjászületésére is figyelmet kívánnak fordítani. A Tájházak Napja kiváló lehetőség arra, hogy a hosszú tél után az intézmények igazi tavaszi hangulatot varázsoljanak a tájházak udvarára, ugyanakkor megismertessék szűkebb környezetük életmódját, paraszti kultúráját, s kiemeljék mindazt, ami a 21. századi modern világunkba is beilleszthető.

A Tájházak Napjára minden csatlakozó intézmény maga választja meg programjait. A Nagyberegi Tájház a helyi értékeket kiemelve a beregi mintakincset illesztette a középpontba. A nap folyamán szövés és keresztszemes hímzés, logikai játékok és kézügyességet fejlesztő tevékenységek kerültek a programba. Az eseményt citerabemutató és gyermekdalok, valamint népi játékok színesítették.

A Nagyberegi Tájház igen közkedvelt a közösségek körében. Az év során számos csoport, több száz iskolás látogat el az intézménybe. A szervezőknek néha gondot okoz a szelektálás. Az elmúlt időszakban azon csoportok kaptak lehetőséget, akik első ízben juthattak el az intézménybe. A tájház munkatársai azonban a helyi fiatalokat sem szerették volna kihagyni a programokból. Így a 2023-as Tájházak Napját a beregiek számára hirdették meg.

Tíz évvel ezelőtt, a tájház megnyitásakor elsődleges cél volt, hogy az intézményt élettel töltsék meg, hogy az idelátogató fiatalok betekintést nyerjenek a magyar paraszti kultúrába, és hogy őseik öröksége a mindennapi életük részévé váljon

– mondta el Pallagi Marianna, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója. Örömét fejezte ki, hogy a programok iránti érdeklődés azóta is töretlen.

A magyar népi kultúráról, mint identitásmegőrző tényező fontosságáról beszélt Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivője. Mint elmondta: az egyén sokat gazdagodik azáltal, ha ez az örökség életének szerves részévé válik. Mindez a 21. században sem veszített semmit aktualitásából.

Gál Adél, a Pro Cultura Subcarpatica munkatársa a tájházak napja kapcsán kiemelte, hogy a programhoz való csatlakozás egyfajta lehetőség és egyúttal szimbolikus tényező is. Az esemény által a kárpátaljai intézmény is érezheti, hogy részese lehet a kárpát-medencei egyetemes magyar kultúrának.

Az idei alkalomra közel száz fiatal érkezett. Az udvar gyermekzsivajtól volt hangos. A programok között a szervezők tárlatvezetésre és kerti sétára invitálták a fiatalokat. Közben a kemence sem pihent. Kenyérlángossal kínálták az érkező vendégeket.

René

Kárpátalja.ma